A Boko Haram egy kétmilliós városban robbantott

A kétmilliós város a saría (iszlám jog) szélsőséges értelmezésén alapuló állam létrehozásáért küzdő Boko Haram fegyveres szervezet egyik központjának számít, a hatóságok gyanúja szerint a mostani merényleteket is ez a csoport követte el.

Az egyik merénylő egy zsúfolt halpiacon robbantotta fel magát, egy másik detonáció pedig egy forgalmas buszmegállóban történt. A harmadik támadás egy másik piac látogatói ellen irányult. A halálos áldozatok számát az első jelentések 47-re teszik, a sebesülteké eléri az ötvenet.

A Boko Haram célja egy iszlám állam létrehozása Nigéria többségében muzulmánok lakta északi részén. A fegyveres lázadás - amely a közelmúltban a szomszédos Kamerunra és Nigerre is átterjedt - az elmúlt hat évben mintegy 12 ezer emberéletet követelt a térségben.