"A cigány keveset, a magyar milliókat lop"

Pedig a másikra való mutogatás nemcsak értelmetlen, de végtelenül szomorú is, ha az embernek éppen saját vétkeivel kellene elszámolnia akár az Isten, akár a törvénykezés előtt. Ettől egy cseppnyi vér sem válik vízzé, és akár azt a rosszindulatú megjegyzést is kiprovokálhatja, hogy esetleg "ők" csak azért nem lopnak százmilliókat, mert egyszerűen nincs hozzá elég eszük. Egyébként van, mert ha nem lenne, sok méh-telep és kábszerelosztó szűnne meg. Pont úgy, ahogy kevesebb lenne a szlovák cukor és tej az áruházakban, ha a magyarok nem csalnának áfát. Mindenki bűnös, és mindenki szereti a kifogásokat.
 
Mégis, ez az érvelés valójában két rendkívül egyszerű okból sántít, félretéve minden öncélú pocskondiázást:
  • Az egyik az, hogy egy szegény családtól ellopott húszezer forint akár komolyabb gondot is okozhat, mint egy ötmilliárd forintos költségvetésből eltűnő százmilliós tétel. Vagy épp az áfacsalás. Mert ha húszezer forint miatt nem lesz egy hétig étel az asztalon, az igazából kellemetlenebb, mint egy gigaprojekt elhalasztása, vagy a költségvetés rossz mérlege.
  • A másik, hogy elég csak megnézni az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) haláltusáját, miután botrányos, finoman szólva korrupciógyanús közbeszerzéseik miatt most veszélybe került további működésük.
Miután kiderült, hogy a cigány önkormányzat milyen dolgokra költi el azt a pénzt, amit amúgy a munkanélküli cigány emberek foglalkoztatásának elősegítésére kapott, több vizsgálat is indult. Az Index azt írja, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) már 300 millió forintnál is nagyobb tételben folytat szabálytalansági vizsgálatot.
Ez pedig azt jelenti, hogy jó eséllyel esnek majd el ennyi EU-s pénz lehívásától, hiszen korrupciós vizsgálatok alatt nem divat további támogatásokat utalni. Egy ilyen helyzet akár csődöt is jelenthet számukra.
Tehát amikor a fentebb idézett védekezést halljuk, nyugodtan gondoljunk csak az Országos Roma Önkormányzatra. De leginkább csak tárjuk szét a kezünket, és mondjuk ki őszintén:
 
Bűnt követtél el. A többi nem érdekel senkit.