A Jobbik jelöltje összegyűjtötte az induláshoz szükséges ajánlásokat Salgótarjánban

A közlemény szerint a Jobbik jelöltje pozitív, tisztességes és programközpontú kampányt fog folytatni.

Mint korábban írtuk, Vona Gábor építő embernek nevezte Hulitka Istvánt, akinek hivatása mérnök, karakteréből adódóan pedig nem a megosztást, a konfliktusokat, hanem a megoldásokat keresi.

Vona Gábor arra is kitért a nemzeti ellenzék jelöltjének bemutatásakor, hogy Salgótarján a rendszerváltás és az utóbbi huszonöt év egyik nagy vesztese volt, sem a Fidesz, sem a baloldali kormányok nem tudták visszaadni a város fényét.

"Azt gondolom, hogy a baloldal szétesettségében erre már nem is igazán lehet képes, és megkockáztatom, hogy a Fidesz pedig sohasem szerette Salgótarjánt"

- tette hozzá.

Vona Gábor a jobbikos vezetésű Ózd példájára hívta fel a figyelmet, mondván, a Salgótarjánhoz hasonló szociológiai, társadalmi, gazdasági helyzetű borsodi város hasonló problémákat élt át, de elindult a fejlődés útján, már fel tudják mutatni a változás első eredményeit.