„A punk halott” – milliárdokat érő Sex Pistols gyűjteményt égettek porig

Múzeumok, galériák és könyvtárak emlékeztek meg a brit banda Anarchy in the UK című dalának, a punkmozgalom himnuszának 40 évvel ezelőtti születéséről. Corré attól tart, hogy ezzel intézményesítik a punkmozgalmat.

"Elfelejtik, hogy az emberek a 70-es években utálták a punkrockereket, ők voltak az állam első számú ellenségei. Amikor kisgyerek voltam, felnőtt férfiak köptek az arcomba, ha punkrockerként öltöztem fel. (...) A punk halott" - mondta Carré csütörtökön tartott londoni sajtótájékoztatóján.

Carré úgy véli, a punkkultúra megcsúfolása az, hogy megemlékezéseket tartanak Londonban az egykori ifjúsági mozgalom születésének 40. évfordulója alkalmából.

A Carré szerint legalább 5 millió fontot érő kollekciót, köztük ruhákat, lemezeket és egyéb zenetörténeti relikviákat, szombaton égették el a Temzén, egy hajón, amelyen felgyújtották Theresa May brit miniszterelnök, David Cameron és Tony Blair volt kormányfők Sex Pistols-ruhába öltöztetett, petárdákkal teli bábuját is. A performanszon jelen volt Vivienne Westwood is.

"A punk soha, de soha nem válhatott volna nosztalgia tárgyává” - mondta.