A rendőrség felkészült arra, hogy bekeményítsen

Balázs László közölte: idén 179 077 emberrel szemben intézkedtek tiltott határátlépés miatt, csak csütörtökön 3601-gyel szemben. Éjféltől péntek reggel 8 óráig 855 bevándorlót állítottak elő.

A hatóságok ebben az évben 1046 embercsempésszel szemben jártak el, éjféltől reggel 8 óráig 7 ellen indítottak eljárást - mondta a főosztályvezető.

Kiss Attila, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal helyettes főigazgatója elmondta: eddig 164 382 menekültügyi kérelmet regisztráltak, ezek közül 2498-at csütörtökön, ma reggel 6 óráig pedig 621 kérelmet adtak be. A befogadó intézményekben jelenleg 2518-an tartózkodnak.

Kitért arra is, hogy csütörtökön Vámosszabadi befogadó állomására érkezett 51, elsősorban szíriai és afgán állampolgár, akik megtagadták a leszállást a buszról és azt követelték, hogy vigyék el őket a határhoz. Késő estére sikerült meggyőzni őket, hogy leszálljanak és így ellátáshoz jussanak, vagyis erőszakra nem került sor.

A hvg.hu csütörtök este egy osztrák zöldpolitikus felesége által készített videofelvételről számolt be, amely az ételosztást mutatta be a röszkei táborban, a felvételen mintegy 300 ember próbálta elkapni a feléjük dobált, zacskóba csomagolt felvágottas zsemlét és vizes palackot.

Csiszér-Kovács Viktória, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője ezzel kapcsolatban közölte: a készenléti rendőrség parancsnoka tényfeltáró vizsgálatot rendelt el az eset körülményeinek tisztázására, ugyanakkor hasonló esetről nem kaptak panaszt.

A szóvivő cáfolta azokat a híreket, hogy a magyar hatóságok nem tájékoztatnák megfelelően osztrák kollégáikat, mint mondta, folyamatos a kapcsolattartás, és csak csütörtökön 8 esetben e-mailen, 10 esetben pedig szóban adtak tájékoztatást az osztrák hatóságoknak.

Balázs László végül azt is elmondta, hogy a Keleti pályaudvaron a rendőrség folyamatosan fenntartja a közrendet és a biztonságot.