A XXI. század pártjai igazságosabbá tennék a választási rendszert

A mai kor kihívásihoz kell igazítani a szabályozást.

Hadházy Ákos, az LMP társelnöke a tanácskozást követően újságíróknak úgy értékelt:

már az is választási csalás, hogy eltérő szabályok vonatkoznak a külföldön szavazó magyarokra, és a honosított állampolgárok 10 éven keresztül minden választáson jogosultak részt venni. Szerinte emiatt "halottak is szavazhatnak".

Az LMP-s politikus szóvá tette azt is, hogy a "kamupártoknak" folyósított kampánypénzeket nem lehetett visszaszerezni, azokat ellenőrizetlenül ellopták.

Dúró Dóra, a Jobbik frakcióvezető-helyettese konstruktívnak minősítette a találkozót, s egyetértett abban, hogy a választási rendszer torzításokat eredményez a mandátumokban. Mint mondta, arra van szükség, hogy a szavazók valódi akaratát képezze le az Országgyűlés.

Ő is azon a véleményen volt, hogy a "kamupártokat" meg kell gátolni a választásokon való részvételben, ily módon a voksolások tisztábbak lehetnek, illetve a felelős közpénzhasználat és gazdálkodás is erősödhet.   

Ismertette azt is, hogy a Jobbik megfontolásra ajánlja a többi pártnak egy műveltségi cenzus bevezetését, azaz alapfokú iskolai részvételhez kötné a választási részvételt.

Hozzátette: ez nem idegen a magyar jogrendtől, a jogosítvány megszerzését is ehhez kötik.

De szerinte az is elvárható, hogy olyan emberek döntsenek az ország jövőjével kapcsolatban, akik megfelelő tudással és készségekkel rendelkeznek, melyek érdemessé teszik őket a választáson való részvételre.

Dúró Dóra emellett arra is javaslatot tett, hogy bővítsék azon büntetőjogi tételek körét, amelyek a választójog korlátozásával járnak. A Jobbik egyebek mellett az erőszakos bűncselekményt elkövető visszaeső bűnözők szavazati jogának korlátozását szeretné elérni.

A nemzeti néppárt politikusa egyúttal jelezte, javasolta pártja elnökségének, hogy indítványozzák a választási korhatár 16 évre csökkentését, mert személyes meggyőződése szerint erőteljesebben kell segíteni a fiatalok részvételét a közéletben.