Ömlik a közpénz az Alapjogokért Központba

Ömlik a közpénz az Alapjogokért Központba

Két válságos év alatt megsokszorozta az adófizetőktől származó, 2013-as megalakulása óta rendszeresen gyarapodó közpénzbevételeit a Jogállam és Igazság Nonprofit Kft., azaz az Alapjogokért Központot működtető vállalkozás

- írja elemző cikkében a Telex.

A lap rámutat, hogy kilenc év nem csupán arra volt elég, hogy az Opten adatai szerint ma is 41 egy munkavállalóval működő cég alig néhány tízmilliós bevétele kétmilliárdosra nőjön, hanem arra is, hogy a közvetve Rogán Antal, illetve a Miniszterelnöki Kabinetirodától származó adófizetői források útját legalizáltan rejtsék el.

Ennek egyik legnagyobb nyertese a kormánypropaganda nemhivatalos szócsöve a Megafon Központ, amely a választási kampány idején már egymilliárd forinttal lett kistafírozva.

Ez a nap is eljött: átlépte az egymilliárd forintot a Megafon hirdetésköltése a Facebookon

Mint ismert, a kormánykommunikációt egy az egyben visszaadó Megafon Központ véleményvezérei facebookos reklámköltéseikkel már tavaly év végén elérték az 500 millió forintos "mérföldkövet". Most pedig a Telex arról számolt be, hogy a közösségi médiára szánt megafonos hirdetéseknek sikerült immár az egymilliárd forintos álomhatárt is elérniük.

A Telex 2022. január 24-én indított közérdekű adatigénylése, és az ebből következett, a kormányzati pénzosztást koordináló közérdekű vagyonkezelő alapítvánnyá alakult Batthyány Lajos Alapítványnál (BLA) folytatott közérdekű adatbetekintésünk során ugyanis kiderült:

2022-es működésére újabb 2 milliárd forintot kapott a működésére a BLA-tól a Szánthó Miklós nevével fémjelzett Alapjogokért Központ, illetve az azt működtető cég.

Szánthóék persze nemigen bőbeszédűek az általuk költött közpénzek ügyében. A többszöri megkeresés, és adatkérést követően az idén januári közadatigénylésünkre április végén azt közölte, hogy ők nem látnak el állami feladatokat, ezért

szerintük ők nem is tartoznak elszámolási kötelezettséggel. Sőt, konkrét jogi(nak szánt) okfejtésükben megkérdőjelezték a Telex közpénz fogalmára vonatozó ismereteit, és kioktató stílusban utasították el kérdéseket.

Ezzel szemben Jogállam és Igazság Nonprofit Kft. ezután azt közölte,

büszke arra, hogy tevékenységét a Batthyány Lajos Alapítvány (továbbiakban: BLA) méltónak találta a támogatásra. Ennek köszönhető, hogy 2021-ben ‪1.500.000.000‬, azaz egymilliárd-ötszázmillió Ft összegű támogatást megítélő döntés alapján tevékenykedhetett a JIN Kft.

És hogy mire megy el ennyi közpénz? A támogatási időszakban, azaz 2022. január 1. és 2023. január 31. között felmerülő munkabérekre, megbízási díjakra, honoráriumokra, ezek járulékaira, reprezentációs költségekre, szakmai és üzemeltetési anyagok beszerzésére, árubeszerzésre, kommunikációs szolgáltatásokra, bérleti és lízingdíjakra, szállítási szogláltatásokra, közüzemi díjakra, karbantartási és kisjavítási szolgáltatásokra, egyéb üzemeltetési kiadásokra, utazási- és szállásköltségekre, reklámkiadásokra, egyéb, működéssel összefüggő tanácsadói, szakértői, ügyvédi költségekre, részvételi díjakra, “a nonprofit gazdasági társaság működését támogató egyéb tevékenységek költségeire”, biztosítási díjakra, banki költségekre, egyéb közterhekre, felújítási és más, infrastrukturális költségekre, “immateriális javak, gépek, berendezések, kisértékű tárgyi eszközök, szellemi termékek vásárlására”, egyéb beruházásokra, sőt továbbított támogatásokra is fordíthatja a közpénzt az Alapojogokért Központ.

Ezekből kiderült, hogy a BLA már 2021-ben is valóban 1,5 milliárd forinttal támogatta a Jogállam és Igazság Nonprofit Kft-t, amelyből mintegy 774,5 millió forintot fordíthattak személyi juttatásokra, félmilliárdot dologi kiadásokra, 140 milliót tárgyi eszközökre, és több mint 216 millió forintot egyéb, működéssel összefüggőtanácsadói, szakértői, ügyvédi és részvételi díjakra, vagy más kiadásokra.

Ennél azonban még nagyobb újdonságot jelenthet, hogy még 2021. október elején aláírta a BLA és Szánthó Miklós cége az idei, azaz a 2022-es évre szóló, rekordösszegű támogatási szerződést.