Az iráni hajó 91 méterre közelítette meg az amerikai hajót, irányváltoztatásra pedig úgy kényszerítette, hogy elé hajózott. Az incidens úgy indult, hogy hét iráni hajó elkezdte "zaklatni" az amerikai járőrhajót - mondta a szóvivő.
Egy neve elhallgatását kérő amerikai védelmi tisztviselő szerint az irányváltoztatást kiváltó akció nem volt sem biztonságos, sem professzionális, mivel a hajók között nem volt kommunikáció és túlságosan megközelítették egymást. Az amerikai hajó háromszor is megpróbálta rádión elérni az iráni naszádot, sikertelenül - tette hozzá.
A tisztviselő elmondta azt is, hogy az idén 31 ilyen eset történt már, majdnem kétszer annyi, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
Joseph Votel tábornok, az amerikai hadsereg közel-keleti térségért felelős parancsnokságának (Centcom) vezetője múlt héten azt mondta, hogy Teherán a fennhatóságát próbálja jelezni az ilyen típusú manőverekkel.
Kenneth Pollack korábbi CIA elemző és Közel-Kelet szakértő hangsúlyozta: az utóbbi időben annyira megsokasodtak az ilyen incidensek, hogy "nehéz elhinni, hogy nem felsőbb hatóságok engedélyezik őket". Hozzátette: ebben az esetben az iráni hatóságok célja az lehet, hogy haragot szítsanak az emberekben az Egyesült Államokkal szemben.