Amira lovagolni imád, a zsidókat gyűlöli! Kirúgták a párizsi egyetemről a kuvaiti diáklányt

A párizsi Sciences Po egyetemről alapítása óta, majdnem

százötven esztendeje nem rúgtak ki senkit,

de most a kuvaiti diáklánynak sikerült megtörnie a nemes tradíciót:

antiszemita bejegyzései miatt egy falragasz hirdette ki: hallgatói jogviszonya immáron nem él.

A diáklány kirúgása közben egy előkelőhelyen, New Yorkban dolgozott, a helyi francia konzulátuson mint egyetemi gyakornok. De, nem csak dolgozott, hanem a Facebookon is lógott. Ujjainak nem bírt megálljt parancsolni.

 

Kifejtette nézeteit a feszült izraeli-palesztin helyzetről:

“Igen, ti zsidók megérdemlitek, hogy megleckéztessenek benneteket. Mit vártok, miután elveszitek mások földjét és megölitek őket? Öleléseket?”

- írta. Hozzátette:

“Nem tartoztok sehova ezen a Földön! Ezért vagytok ocsmányak és patkányok, ezért rekesztenek ki titeket bárhol is legyetek! Ne szegény palesztinokat hibáztassátok emiatt!”

Majd kikérte magának, hogy bevándorló lenne, teljesen elborult az agya:

“Először is, te rohadt patkány, én nem francia bevándorló vagyok. Kuvaitból jöttem, úgyhogy az én országom kemencébe rakhat téged is a szüleiddel együtt!”

– gépelte le indulatosan. Balszerencséjére azonban az “Inglourious Basterds” - nevű szervezet megtalálta. A csoport a nevét Quentin Tarantino mozifilmjétől kölcsönözte, melyben amerikai katonák nácikra vadásznak. Amira, az alábbi szöveggel került fel a nácivadászok körözési listájára:

“Barátaink, itt egy nagy fogás! Itt egy lány, aki gazdag, imád utazgatni, imád lovagolni és utálja a zsidókat.”

A konzulátusról azonnal elküldték. Az egyetemen felfüggesztették hallgatói jogviszonyát, mindezt a legnagyobb csendben, csupán az egyik egyetemi épület falára kitűzött méltán megérdemelt, megszégyenítő falragaszon adtak róla hírt. A média azonnal lecsapott a sztorira.

Amira hazalovagolhat.