Az ISIS szívósan ellenáll és civileket gyűjt be Moszulban

Ravina Shamdasani azt is elmondta, hogy az Iszlám Állam 25 ezer civilt elszállított a Moszultól délre fekvő Hammam al-Alil városból a hétfőn alkonyulat utáni órákban teherautókon és buszokon, valószínűleg azért, hogy az állásainál élő pajzsként használja őket.

A Tel-Afar kerület felé tartó teherautók többségét a járőröző légierő visszafordította, de néhány busz megérkezett Abu Szaifba, ami Hammam al-Aliltól 15 kilométerre északra van.

"Mély aggodalommal vagyunk ezekért a tízezrekért és más civilekért, akiket a jelentések szerint kényszerrel áthelyezett az Iszlám Állam az elmúlt két hét alatt. A fegyveresek egyre közelebb viszik az embereket Moszulhoz, és ott az állásaik közelében helyezik el őket, amelyek katonai célpontokká válhatnak"

- mondta a szóvivő.

"Ez úgy tűnik, alátámasztja azt az állítást, hogy ezeket az embereket élő pajzsként tervezik használni"

- mondta Ravina Shamdasani.

Végre megkezdődött Moszul ostroma: több mint négyszeres túlerőben a felszabadítók

Az iraki erők kelet felől megindították kedden a régóta tervezett ostromot az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet kezén lévő északi Moszul ellen - hivatkozik az MTI az AP hírügynökségre. A különleges erők egyik parancsnoka szerint emberei már be is hatoltak a városba.