Az MSZP támogatja a kormányt a kvóta elleni harcban

A politikus elmondta: ugyan jogilag következmények nélküli a népszavazás, ezért feleslegesnek, Európa szempontjából pedig kockázatosnak tartják, ha a kérdés bármikor felvetődik, az MSZP készen áll, hogy támogassa a kormányt a kötelező kvóták elleni harcban.
 
Az MSZP korábban azt mondta, nincs is kötelező betelepítési kvóta, így nincs mit támogatni vagy ellenezni.
 
A szocialisták valószínűleg rájöhettek, hogy korábbi álláspontjukkal nem tudnak szavazatokat szerezni, így stratégiát váltottak. Molnár azt is elmondta, hogy a népszavazásra költött milliárdokat inkább a határt védő katonákra költenék.
 
A szocialista párt korábban már közleményben is jelezte: a kötelező kvótát ugyan nem támogatják, de arra buzdítják az embereket, hogy ne menjenek el szavazni.