Az olaszok Líbiáról tárgyalnának

Matteo Renzi olasz miniszterelnök támogatásáról biztosította csütörtökön Franciaországot.

"Nagy érdeklődéssel követjük a bécsi tárgyalásokat Szíriával kapcsolatban, és rendkívüli módon elkötelezettek vagyunk azért, hogy ez a lehetőség, amely most megnyílt diplomáciai szinten, kiterjeszthető legyen Líbiára is" - mondta az olasz miniszterelnök, miután megbeszélést folytatott Francois Hollande francia államfővel Párizsban.
 
Az Iszlám Államot illetően az olasz kormányfő "szükségesnek" ítélte meg, hogy "minél átfogóbb erőfeszítés történjen, és minél szélesebb koalíció jöjjön létre, amelynek célja, ahogy azt Hollande elnök mondta, az Iszlám Állam elpusztítása" - hangsúlyozta Matteo Renzi.
 
A francia elnök megerősítette, hogy az offenzívát nem csak katonai téren kell fokozni Irakban és Szíriában, hanem politikailag is, annak érdekében, hogy Szíriában véget érjen a háború.
 
"A bécsi folyamatot végig kell vinni, mégpedig politikai átmenettel és választásokkal, amelyek mindenképpen Bassár el-Aszad (szíriai) elnök távozásához fognak vezetni" - mondta Francois Hollande.
 
"Líbiában most azt kell megvalósítani, amelyre hosszú ideje várunk, azaz a nemzeti egységkormányt, és ott is biztosítani kell a terület biztonságát, megakadályozva, hogy az Iszlám Állam meggyökerezzen és előrehatoljon" - tette hozzá.
 
A francia elnök, aki egy nagy koalíciót szeretne létrehozni az Iszlám Állam elpusztítására, a héten már találkozott Barack Obama amerikai elnökkel, David Cameron brit miniszterelnökkel és Angela Merkel német kancellárral, délután pedig Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz elnök fogadja őt.
 
Jean-Yves Le Drian védelmi miniszter szerda este elmondta, hogy mind a 27 másik uniós tagállam jelezte Párizsnak, hogy közvetlen vagy közvetett módon támogatja Franciaország katonai szerepvállalását Szíriában.
 
"Az (Európai Unió) mind a 27 (másik) tagállama úgy döntött, hogy támogatásáról biztosítja Franciaországot, vagy közvetlen támogatás formájában a szíriai hadtéren, vagy közvetett támogatás formájában a Közel-Keleten vagy más színtereken, ahol fellépnek a francia erők" - mondta Le Drian, de nem említette, Párizs milyen jellegű segítséget kért partnereitől a november 13-i 130 áldozatot követelő merényletek után, amelyet az Iszlám Állam vállalt magára.