Az ózdi „titok”

Hat éve nem volt ilyen kevés bűncselekmény a városban.

Április végén került a képviselő-testület elé az Ózdi Rendőrkapitányság beszámolója 2015-ről, az első olyan teljes évről, amikor már a jobbikos Janiczak Dávid irányította a várost. A legfrissebb közbiztonsági adatok alapján – melyek tartalmazzák a bűncselekmények számát, illetve a közterületen elkövetett bűncselekmények számát 2014 és 2015 azonos időszakában – jelentős javulásról számolhatnak be, sőt Varga László rendőrkapitány az elmúlt 6 év legjobb eredményeinek nevezte az elért célokat. 

Növekvő megbecsülés, csökkenő bűnelkövetés

„2014. évben a regisztrált bűncselekmények száma 1322 volt, mely 2015-ben 1137-re, mintegy 14 százalékkal csökkent. Ez az elmúlt 6 év legjobb eredménye” – áll a jelentésben. A kapitány szerint a bűncselekményszám csökkenésében jelentős szerepet játszott a fokozott közterületi rendőri jelenlét. Ami talán a leginkább figyelemre méltó, hogy a tavalyi évben 47,8 százalékkal kevesebb bűncselekményt regisztráltak közterületen, mint 2010-ben. Ez szintén az elmúlt 6 év legalacsonyabb száma.
 
Kevesebb emberölés, kevesebb testi sértés, kevesebb kiskorú veszélyeztetése, gyakorlatilag minden bűncselekménytípus esetében pozitívan változtak a számok. A lakosságot leginkább érintő problémával, a lopásokkal kapcsolatban is sikerült érezhető javulást elérni. Ugyancsak fontos, hogy a zsarolások számában szintén folyamatos csökkenés tapasztalható, mely egyébként a rendőrség szerint a leggyakrabban az uzsora-bűncselekmények elkövetésével halmozottan valósul meg. Ennek felszámolására tett erőfeszítések eredményeképpen az elmúlt években több tíz elkövető került előzetes letartóztatásba, akik közül sokan már jogerős büntetésüket töltik.
 
 
„A vagyon elleni bűncselekmények közül a rablás az a jogsértés, amely a legjelentősebben rombolja a lakosság szubjektív biztonságérzetét. Ózd város területén ezen bűncselekmény vonatkozásában kiemelkedő eredményt sikerült elérnünk, hiszen szemben a 2014. évi 14 esettel, 2015-ben 5 rablást követtek el Ózdon” – írta a rendőrkapitány  a beszámolóban. Mint fogalmaz, a közterületi óraszám tovább emelkedett, és a közrendvédelmi szolgálati ág az összes kompetenciacél vonatkozásában a teljesítmény-követelmény minimumai fölött teljesített.
 
Mindezt annak ellenére sikerült elérni, hogy a menekültválság nagyban megnehezítette a mindennapi munkát, hiszen rengeteg túlórázást jelentett, hogy pótolni kellett a válsághelyzet miatt a déli határszakaszra rendelt egyenruhásokat. Az ózdi önkormányzat éppen ezért jelentős túlórakeretet biztosított a rendőrség számára, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy meg tudjanak felelni az elvárásoknak. A kapitány jelenleg úgy érzi, „a lakossági megbecsülés egyre növekvő mértéke érződik”.
 
Janiczak Dávid a Bar!kádnak korábban úgy fogalmazott, hogy ugyan azzal tisztában kell lenni, hogy  a bűnelkövetések száma soha nem lesz nulla – mivel az ember gyarló –, de az önkormányzatnak a rendőrséggel közösen az a feladata, hogy a lehető legkevesebbre csökkentsék az elkövetések számát. A jelek szerint jó úton haladnak, sőt bizonyították, hogy a rendteremtés „titka” korántsem integrációs és egyéb címen elköltött milliárdokban rejlik, hanem a közös, összehangolt munkában és a tenni akarásban.

Összehangolt munka

A polgármester minden hétfőt azzal indít, hogy a rendőrkapitánnyal és a városi rendészet vezetőjével értekezletet tart. Ott tájékoztatják, hogy mik történtek az elmúlt héten, illetve megbeszélik, mi várható a következőn. A szoros együttműködés, a jó kapcsolat kiépítése, és a lakosság bevonása jelentette az alapot a gyümölcsöző közös munkához.
 
Az első intézkedések között szerepelt az Ózd Város Közbiztonságáért Alapítvány rendbetétele, amit az előző városvezetés igencsak elhanyagolt. Az adó 1 százalékok felajánlásával, alapítványi bállal, árverésekkel 2015-ben a korábbi pár százezer forintos bevétel helyett, több mint kétmillió forintot gyűjtöttek össze. Ezt az összeget a rendőrség, a Városi Rendészet és a polgárőrség is a közbiztonság javítására fordíthatta.
 
 
A helyrerázott polgárőrség például 24 órán keresztül őrizte a Start munkaprogram keretein belül ültetett kukoricát, az átalakított Városi Rendészet pedig jóval szélesebb jogköröket kapott. Új terepjárókkal gazdagodtak, vadkamerák segítik őket, és plusz 15 millió forint jutott nekik a költségvetésből. 24 órás szolgálatot alakítottak ki közvetlen telefonos ügyelettel, és legfeljebb 5 perc alatt a probléma helyszínére érnek. Nem véletlen, hogy a helyszíni bírságok és a feljelentések száma 2015-ben jelentősen emelkedett az előző évekhez képest, a hatóságok szigorával pedig nem azoknak kell szembesülni, akik a szabályokat és a társadalmi normákat betartják, hanem azoknak, akik nem. A hétvégi házas területekre lovas rendészet alakult, a helyi buszjáratokon – ahol a sofőröket számos fenyegetés érte korábban – is fokozott ellenőrzéseket tartanak.
 
Ózd több városrészében 24 órás rendőri jelenlét van, az egyenruhásokat anyagilag és informatikai eszközökkel is támogatta az önkormányzat az elavult eszközök fejlesztése érdekében. Fórumok, fogadóórák és egy e-mail cím is segíti a lakossággal való folyamatos kapcsolattartást és a gyors reagálást. A város veszélyeztetettebb területein rendszeresek a hatósági ellenőrzések, bejárások, melyeknek köszönhetően rengeteg szabálytalanságra derült fény, és rengeteg eljárás indult meg. Ennek ékes bizonyítéka például, hogy a roma referens tavaly azt nyilatkozta a városi televíziónak, hogy az elmúlt egy évben Janiczak Dávid többet volt kint a cigánytelepen, mint az összes előző polgármester együttvéve.

Nincs élősködés

Márciusban takarítással kezdődődött Hétes telep rendbetétele. Az elmúlt időkben több millió forint áramlott Ózd legrosszabb hírű cigánytelepére, de ezek vagy el sem értek odáig, vagy kútba dobott pénzekké váltak. A szabályokat most lefektették az ott élőknek, tiszta lappal indulhatott mindenki, de utána bizonyítani kellett. A képek azóta magukért beszélnek. A falopás elleni akciók mellett az áramtolvajok ellen is összehangolt akcióval léptek fel a hatóságok. A rendőrség és a Városi Rendészet mellett a gyermekjólét munkatársai, valamint az áramszolgáltató szakemberei is részt vettek az ellenőrzés-sorozatban. A szabálytalanul kihúzott kábeleket a szakemberek eltávolították, az áramtolvajokat előállítottak, a jogsértések miatt pedig büntető és szabálysértési feljelentést is tettek. Idén például csak egy februári akció alkalmával 49 ingatlannál ellenőrizték az áramvételezés szabályainak betartását, a Városi Rendészet mintegy 125 ezer forint értékben szabott ki közigazgatási bírságot.
 
A bejárásokat visszaellenőrzés is követi, és az eddigi tapasztalatok alapján az derült ki, hogy akik képesek a változásra, azok rendezik a környezetüket, akik viszont nem akarnak változtatni, érezve a nemkívánatosságukat, elhagyják a várost. A törvények Ózdon mindenkire egyformán vonatkoznak, az új városvezetés véget vetett a szociális hálón való élősködésnek.
 
A településen a lakosság biztonságérzete növekszik, amihez az is hozzájárul, hogy az önkormányzat minden fórumon népszerűsíti a hatóságok elérhetőségét, az emberek pedig segítik egymást és a szervek munkáját. Az ózdi ügyeket, problémákat a városvezetés és a helyiek együtt oldják meg, hiszen a céljaik közösek.
 
Szanyi Ágnes
 
Megjelent a Bar!kád hetilapban.