Azonnali hatállyal, indoklás nélkül és egyéni elhatározás alapján visszaadta főigazgatói megbízatását dr. Nagy Zoltán, az ajkai Magyar Imre Kórház főigazgatója - írja az Ajkai Szó. A Veszprém vármegyei város hírportálja úgy értesült, hogy
a döntést azután hozta meg a főigazgató, hogy az egészségügyi szakdolgozók körében nagyon sokan csalódtak az ígért béremeléssel kapcsolatban.
A kormányzati kommunikációban harsogott 20 százalékos többletet ugyanis nem mindenki kapta meg, mivel bizonyos pótlékokat (pl. szakterületi pótlék, vezetői pótlék, címpótlék, idegennyelv-tudási és képesítési pótlék), amelyeket korábban pótlék formájában kapott meg a dolgozó, most be kellett építeni az alapbérbe.
A hangoztatottnál szűkmarkúbb apanázsemelésen túl a Belügyminisztérium azt is elismerte, hogy a hazai kórházi ágyak mellé vendégmunkás ápolók is jöhetnek.
A probléma nyilvánvalóan országszerte jellemző.
Az idetartozó szakszervezetek nyilatkozata alapján az Orbán-kormány által hangoztatott „átlagos 20 százalékos emelés” főként a 30 év feletti munkaviszonnyal rendelkezőket érintette hátrányosan. Vagyis a tapasztaltabbakat.
Információink szerint Ajkán mintegy hatszáz ember érzi úgy, hogy átverte őket a kormány, sőt, állítólag több, mint 130 szakdolgozó kevesebb fizetést kapott a béremelés után, mint korábban
- jegyezte meg a helyi lap, jelezve: az, hogy bajban a kórház, már hónapok óta érzékelhető. Hozzátették: valószínűsíthető, hogy az ajkai kórház leépítése tudatos a kormányzat részéről. Ezt támasztja alá, hogy csökkentik a sebészeti műtétek számát, s helyette erősítik a krónikus (fekvőbeteg)ellátást.
Terjednek olyan hírek is, hogy Ajkára költöztetik a Csolnoky Ferenc Kórház sümegi pszichiátriai fekvőbeteg részlegét - írták.
Emlékeztettek, hogy a témában Balassa Péter, a Jobbik-Konzervatívok országgyűlési képviselője Pintér Sándor belügyminiszterhez fordult az alábbi írásbeli kérdésekkel:
🔹 Március óta mennyi egészségügyi intézményből érkezett panasz, hogy kevesebb fizetést kaptak a dolgozók, mint a béremelés előtt? Ez nagyságrendileg hány dolgozót érint országos szinten?
🔹 Valósak-e azok a hírek, hogy a korábban kifizetett pótlékok (pl. ágymelletti pótlék, műszak pótlék) rovására emelték a béreket?
🔹 Valósak-e azok a hírek, hogy a pótlékok beolvasztása / csökkentése miatt hiába emelkedett sokak alapbére, összességében kevesebb fizetést, vagy csak minimális mértékű emelést kaptak?
🔹 Valósak-e azok a hírek, hogy csökkentik Ajkán a sebészeti műtétek számát, erősítik a krónikus ellátást?
🔹 Igaz-e, hogy Ajkára költöztetik a Csolnoky Ferenc Kórház sümegi pszichiátriai fekvőbeteg részlegét?
A jobbikos politikus március 6-án továbbította kérdéseit, hamarosan kiderül, mit felel rájuk a kormányzat.
(Címlapkép: Ajkai Magyar Imre Kórház - Facebook)