Nagyot kaszáltak a birkózó-Eb-n (is) Balásy Gyula cégei

Nagyot kaszáltak a birkózó-Eb-n (is) Balásy Gyula cégei

Közel 2 milliárd forintot adott az állam a március 28. és április 3. között zajló birkózó Európa-bajnokság megrendezésére. Ebből rendezvényszervezésre és kommunikációra szánt nettó 1,5 milliárd (bruttó 1,88 milliárd) forintot Balásy Gyula cégei, a Moonlight Event Szolgáltató Rendezvényszervező Kft. és a Visual Europe Zrt. kapták

- derült ki az Átlátszó adatigénylésére érkezett válaszból.

Balásy a reklámpiac Mészáros Lőrince

A munkával a Moonlight Event Szolgáltató Rendezvényszervező Kft.-t és a Visual Europe Zrt.-t bízta mega Rogán Antal vezette propaganda minisztérium. Mindkét cég mögött Balásy Gyula áll. A közpénzzel kitömött NER-es üzletember kommunikációs cégei hosszú évek óta az állam kizárólagos partnerei, ők gyártják a fideszes propagandát hirdető kormányzati „kék plakátokat”.
A Moonlight Event kft. 2011-ben alakult, de évekig nem mutatott fel semmi jelentős eredményt. Három év alatt azonban közel ezerszeresére nőtt az árbevétel, miközben a cég tulajdonosa lett Balásy Gyula: 2017-ben az értékesítés nettó árbevétele 4,2 millió forint volt, ami 2020-ban 3,9 milliárd forintra ugrott. A Visual Europe egy kormányzati megbízásokkal kitömött rendezvénytechnikai cég. Tavaly derült ki, hogy 950 millió forintért szervezhették a Dubaji Világkiállítás magyar rendezvényeit. A Visual Europe neve is szinte minden fontosabb állami rendezvényen felbukkant, volt közük többek között az augusztus 20-i tűzijátékhoz, a vadászati kiállításhoz, és a kézilabda Eb-hez is.

Balásy évek óta az állam legfőbb partnere a hirdetési piacon, az ő cégei készítették a legtöbb kormányzati propagandaplakátot is, súlyos tízmilliárdokért

- állapítja meg az Átlátszó.

Idén már 21 milliárdot költött propagandára Rogán minisztériuma

A kormany.hu-ra feltöltött dokumentum a tavalyi év utolsó napjáig tartalmazná a szerződések legfőbb paramétereit, a listát végiggörgetve feltűnt pár olyan tétel is, melyet az idei év első napjaiban kötöttek meg - vagy épp február első napjaiban - hívta fel a kormányzati pénzköltésre az mfor.hu.

A mostani támogatás kapcsán a lap felidézte, hogy a 2013-as vb-re még 330 millió forint állami támogatás is elég volt a Magyar Birkózó Szövetségnek (MBSZ), aminek vezetését 2015-ben a fideszes Németh Szilárd vette át. Az idei rendezvény költségvetéséről sokáig nem állt rendelkezésre érdemi információ, az NBSZ honlapjáról csak annyi derült ki, hogy a pénzt a Nemzeti Sportügynökség kapta, és a Rogán Antal minisztériuma alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal rendszerén keresztül költötték el, ezért nem szerepelt a pontos támogatási összeg az MBSZ honlapján.