Új vezetőt javasol a kormány a Magyar Posta élére

Új vezetőt javasol a kormány a Magyar Posta élére

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter szerint a kinevezendő elnök-vezérigazgató egy „tehetséges menedzser”.

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter Balczó Barnabást jelöli a Magyar Posta Zrt. igazgatósági tagjának, valamint azt a tulajdonosi javaslatot tette a Magyar Posta igazgatósága számára, hogy a jelöltet nevezze ki új elnök-vezérigazgatónak

- tájékoztatta a miniszter kedden az MTI-t.

A közleményben jelezte, hogy az új vezető közigazgatási tapasztalata mellett az MFB Invest Zrt. vezérigazgatójaként számottevő piaci gyakorlattal bír, továbbá 2016 óta a Posta felügyelőbizottságának elnökeként jelentős ismeretekkel rendelkezik a társaság működéséről.

A miniszter az új vezérigazgatótól elvárja, hogy tegye fenntarthatóvá és teljesen újítsa meg a társaság belső működését annak érdekében, hogy a Magyar Posta, mint az ország legnagyobb postai szolgáltatási és csomaglogisztikai vállalata megfeleljen a 21. század elvárásainak. Ennek értelmében a Postának ügyfélközpontú, versenyképes, digitális és szolgáltató szemléletű, modern állami vállalattá kell válnia - tette hozzá közleményében a miniszter.

A Posta felügyeletéért is felelős miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában az új vezetőt „tehetséges menedzsernek” nevezte, akitől sokat vár, jelesül az átmenetek végrehajtását. Nagy Márton a postabezárások kapcsán azt mondta, megérti ugyan a panaszokat, a vállalat azonban jelentős veszteséget termel, emellett a további kihívásokra is fel kell készülnie. Elmondása szerint azokat a postákat zárták be, ahol alacsony volt az ügyfélszám, és a vidéki fiókok bezárása a fűtési szezonban átmeneti, ezek újranyitnak majd tavasszal. 

Mint ismert, a Magyar Posta október végén jelentette be, hogy ideiglenesen szünetelteti 210 településen 366 postahivatal működését, s egyúttal 300 dolgozót érintő csoportos létszámleépítést tervez.