Brenner Koloman: Ma a Jobbik jelenti a centrumot, a jobbközép pártot, míg a Fidesz a szélsőjobboldalra sodródott

Brenner Koloman: Ma a Jobbik jelenti a centrumot, a jobbközép pártot, míg a Fidesz a szélsőjobboldalra sodródott

A Jobbik alelnöke az ATV reggeli műsorában úgy vélte, sokan még kitartanak a Fidesz mellett, de látható, hogy az Európa Tanácsban is a törökökkel szavaznak, és nem véletlenül zárták ki a Fideszt az Európai Néppártból sem, ahova a Jobbik tart éppen.

Arra a kérdésre, hogy a választáson elért eredmény nyomán miként értékelhető a Jobbik szereplése Brenner Koloman elmondta,

tisztában voltak azzal, hogy a Jobbik számára hátrányos lehete a főleg vidéki választókra fókuszálni, de az ellenzéki összefogás érdekében mégis vállalták.

Tudtuk, hogy mi a 29 legnehezebb körzetet kaptuk. Ennek ellenére, ha nem alakítja a Fidesz gyakorlatilag ezzel a putyini, orosz dezinformációs metódussal ezt a háborús pszichózist, miszerint az ellenzék háborúba vinné az országot, és ha egy sokkal megfelelőbb miniszterelnök-jelöltünk lett volna, akkor nincs olyan lista amely lehúzza a jelöltjeinket annyira, hogy ne tudjunk egyéni jelöltekkel mandátumot nyerni

- hangsúlyozta Brenner Koloman.

A Jobbik jövőbeni politizálásával, illetve az ellenzéki összefogással kapcsolatban a jobbikos képviselő közölte, a Jobbik önálló arcát sokkal jobban meg kell majd mutatni.

A 2024-es Európai Parlamenti (EP) választásokig csak időközi választások lesznek, főleg önkormányzati választás, ezért most van két nyugodt, építkező évünk, ahol megtudjuk jeleníteni, amit az elmúlt másfél évben kevésbé tudtunk, mert fegyelmezettek voltunk. Mi egyetlen jobboldali pártként, nem akartuk a baloldali-liberális együttműködést zavarni, azzal, hogy mindig elmondjunk, hogy mi ezzel nem értünk egyet, mert mi egy jobbközép párt vagyunk. Fegyelmezetten próbáltuk egy közös kormány program mögé beállni

- tette hozzá Brenner Koloman, a Jobbik alelnöke.

{"preview_thumbnail":"/sites/default/files/styles/video_embed_wysiwyg_preview/public/video_thumbnails/aNAeb7N9eNs.jpg?itok=6jezc3DA","video_url":"https://www.youtube.com/watch?v=aNAeb7N9eNs&ab_channel=JobbikMagyarorsz%C3%A1g%C3%A9rtMozgalom","settings":{"responsive":1,"width":"854","height":"480","autoplay":0},"settings_summary":["Beágyazott videó (Alkalmazkodó)."]}