Bulgária elfogadja a kvótarendszert

A tárcavezető mindazonáltal figyelmeztetett, hogy Bulgária "aligha képes a béreknek és a szociális juttatásoknak azt a színvonalát nyújtani", amely a menekültek célországaiban szokásos.
 
Bulgária képes a menekültek számára szükséges feltételeket biztosítani, de nem tudja arra kényszeríteni őket, hogy az országban maradjanak. "Nem tudjuk őket őrizetbe venni, sem helyhez kötni" - mondta Kalfin. "Ezért át kell dolgozni a dublini megállapodás szabályait" - tette hozzá. Utóbbi értelmében a menekülteknek abban az országban kell maradniuk, ahol először az EU területére léptek, vagy ahová "elosztották" őket.
 
Bulgáriára az Európai Bizottság javaslata értelmében 2100 új menekült jutna. Az ottani menekültközpontok 2500 ember befogadására alkalmasak, a csütörtöki hivatalos adatok szerint csak a felét merítették ki. Idén augusztus végéig mintegy 11 ezren nyújtottak be menedékkérelmet, ebből a hatóságok eddig 4350-et hagytak jóvá.
 
Bulgáriába a válságövezetekből érkező migránsok általában Törökországon keresztül jutnak be. Szófia éppen a török határon kiépített 30 kilométeres biztonsági kerítés meghosszabbításán dolgozik.