Washington Post: az Egyesült Államok kudarcával zárult a CEU-ügy

A budapesti amerikai nagykövet túl előzékeny volt az Orbán-kormánnyal.

A hvg.hu szemlézte az amerikai lap cikkét, amely arról írt, sokáig úgy tűnt, hiába próbálja magára vonni az Egyesült Államok figyelmét a CEU-üggyel a magyar kormány, mostanra pedig Amerika csúfos szégyenével zárult a CEU-ügy.

Az, hogy mennyire volt fontos az Egyesült Államok számára az egyetem ügye, jól mutatja, hogy a nyáron érkezett David B. Cornstein budapesti amerikai nagykövet első magyarországi útja a CEU-ra vezetett.

A Washington Post következtetése szerint a Trump-kormány szerette volna elérni, hogy ne űzzék el a CEU-t Orbánék Magyarországról, de Cornstein ahelyett, hogy megszégyenítette és visszavonulóra kényszerítette volna az egyre diktatórikusabb magyar vezetőt, inkább előzékeny volt vele, és ezzel hozzásegítette az egyetem elűzésére vonatkozó tervei megvalósításához.

A lap emlékeztetett rá, hogy Cornstein korábba azt nyilatkozta a magyar sajtóban: nem látott a demokratikus intézményrendszer megsértésére vonatkozó jeleket az országban, noha a Washington Post rámutatott, nyilvánvaló, hogy az ellenkezője az igaz.

A nagykövet a Szombat című magazinnak adott augusztusi interjújában mondta azt, hogy „elégedett emberekkel találkozott” Magyarországon, és nem tapasztalta a szabadságjogok csorbítását.

„Egyetlen elégedetlen emberrel sem találkoztam. Ha Önök közlik, amit most mondok és erre válaszul majd jelentkezik valaki, aki ezt cáfolni akarja, azt természetesen meghallgatom. De eddig egyszerűen nem hallottam ilyet”

- fogalmazott akkor Cornstein.

A nagykövet egy hónappal később az Orbán Viktorral való szeptemberi találkozója után azt mondta, sikerült egyezségre jutniuk, és a CEU még jó ideig Magyarországon marad. Most mégis azt lehet tudni, hogy az egyetem hamarosan költözik, ami hatalmas amerikai kudarc.

A Washington Post idézte a budapesti Political Capital elemzőjét, aki azt mondta a lapnak, Orbán tudta, hogy az USA gyenge, és bármily hihetetlenül is hangzik, így történt: egy tízmilliós ország autokratikus vezetője játékokat játszott az USA-val.

A lap megemlítette a CEU-n végzett Kovács Zoltán kormányszóvivőt is, aki azt nyilatkozta, nem volt a magyar kormányon nyomás a Trump-kormányzat részéről az egyetem ügyében. Leszögezte: a Trump-vezetésnek sokkal józanabb a hozzáállása Magyarországhoz, mint amilyen Obama idejében volt.

Szintén a hvg.hu számolt be arról, hogy októberben Cornstein előadást tartott a CEU-n, ahogy szóba került az egyeteme helyzete is, és kifejtette: eddig 10 éven át az volt az amerikai hozzáállás, hogy Magyarországgal nem beszélnek, de egy szövetségessel nem lehet így bánni. Kitért rá, hogy az új Trump-adminisztráció gesztusokat tett, létrejött a Trump-Orbán telefonbeszélgetés, és a két külügyminiszter is találkozott egymással. Az amerikai fél tehát gesztusokat tett, de most ezeket a magyar félnek kell viszonoznia.

Az ellenzéki Jobbik elnökhelyettese és parlamenti frakciójának vezetője, Gyöngyösi Márton egy októberi Facebook-bejegyzésében azt írta, a magyar kormánynak azzal van baja, hogy a CEU nem az övéké. „Orbán Viktor a magyar gyerekekből nem hazafit, vagy igaz keresztény embert, hanem szolgát akar nevelni” – tette hozzá.

Fotó: Béli Balázs/Alfahir

Eldőlhetett: távozik a CEU Budapestről

Az egyetem vezetése tegnapig adott határidőt a kormánynak arra, hogy aláírja a CEU budapesti működését garantáló nemzetközi megállapodást, ez azonban nem történt meg.A döntést az intézmény részéről hivatalosan nem erősítették meg, de hétfő délutánra nemzetközi sajtótájékoztatót hívtak össze.A kormány a csatorna érdeklődésére közölte, nem foglalkoznak az egyetem ultimátumaival.A tiltakozók a Kossuth téren tegnap jelképesen eltemették az oktatás szabadságát.