Dárdai: nyerni akartunk

A mérkőzés elején hat perc alatt három gól született, ekkor 2-1-re a hazaiak vezettek. A fővárosiak a 69. percben egyenlítettek, majd a rendes játékidő hosszabbításában az elefántcsontparti Salomon Kalou büntetőjével a győztes gólt is megszerezte.
 
„Gratulálok a csapatomnak, mert egy nagyon jól szervezett Wolfsburg ellen kellett küzdenünk. Nem volt könnyű dolgunk, kemény meccs volt. Az első félidőben két gólt is adtunk ajándékba az ellenfélnek."
 
- idézte a meccset követően Dárdai Pált az Index.
 

Mentalitás

"A szünetben arról beszéltünk, hogy akár a 2-2-vel is megelégedhetnénk, de mi nyerni akarunk. Arról beszéltem, hogy mindig a győzelemért játszunk, és ez ma elérhető."
A második félidőben a cseréknek köszönhetően is felpörögtek, Dárdai nagyon dicsérte Kalout, aki 90 percet küzdött végig.

„Most három pontunk van, ez egy megérdemelt, megszolgált győzelem. Jó volt a csapat morálja is, a cseréknél az emberek gyorsan jöttek le és mentek föl az újak, és mindig előre játszottunk. Sokat küzdöttünk, futottunk, hogy helyzeteket teremtsünk, ehhez sok türelem kellett. A csapat erőssége az, hogy hitt ebben, és a végsőkig kitartott emellett."
 
 
A Hertha harmadik a német bajnokságban, jövő szombaton a 14. helyen álló Werder Brement fogadják.