Távozó amerikai nagykövet Magyarországról: Ez egy demokrácia, ahol demokratikus választások vannak

Távozó amerikai nagykövet Magyarországról: Ez egy demokrácia, ahol demokratikus választások vannak

Nem is lehetne jobb Magyarország és az Egyesült Államok viszonya - mondta a pénteken távozó budapesti amerikai nagykövet a Magyar Nemzetnek az MTI szemléje szerint.

A szerdai lapszámban megjelent interjúban David B. Cornstein eredményként említette a kölcsönös biztonság érdekében tett erőfeszítéseket. Emlékeztetett arra, hogy a két ország tavaly aláírt egy katonai együttműködést szabályozó védelmi megállapodást. Csapataik a világ sok pontján erősítik egymást, mindkét fél elkötelezett a szabadság és a demokrácia védelmében - jelentette ki.

Megjegyezte, hogy érkezésekor meglehetősen rossz volt a két ország közötti kapcsolat, "annál rosszabbat elképzelni is nehezen lehetne".

A nagykövetet megkérdezték arról, hogy szerinte veszélyben van-e a sajtószabadság Magyarországon.

"Azt mondják, Magyarországon a sajtó inkább konzervatív, mint liberális, mégis minden reggel rengeteg olyan cikket olvasok, amely bírálja a kormányt, illetve az intézkedéseit. Szóval azt gondolom, hogy a sajtószabadság létezik, a médiumok viszont elfogultak vagy az egyik, vagy a másik oldalról, és úgy hiszem, ezáltal a sajtó nem a valós célt szolgálja"

- fogalmazott David B. Cornstein.

"Sajnos, Amerikában a sajtó rendkívül polarizálttá vált, olyan médium viszont csak nagyon-nagyon kevés van, amelyik a Trump elnök számára kedvező értelmezési keretben akarja láttatni a világot"

- tette hozzá.

Azt mondta, hogy szerinte Donald Trump "mesés, fantasztikus és csodálatos elnök volt".

Egy ország vezetőjének megítéléséhez két szempontot kell figyelembe venni: egy külpolitikait egy belpolitikait - vélekedett.

Ha az első aspektust nézzük, akkor elmondható, hogy az Egyesült Államok biztonságban van, méghozzá nagyobb biztonságban, mint amikor Trump elfoglalta a hivatalát négy éve. Ha pedig belpolitikai aspektusból világítjuk meg a kérdést, az látható, hogy az amerikai gazdaság nem is lehetne jobb állapotban, nem beszélve a rendkívül alacsony munkanélküliségről - hangoztatta a nagykövet.

Amennyiben Trump hivatalban marad a november 3-án esedékes elnökválasztás után, akkor folytatódhat az a kapcsolatépítés, amely már megkezdődött, és mindkét országnak előnyökkel szolgál - mondta David B. Cornstein.

"Amit én tapasztaltam, az egyértelműen az, hogy Magyarország kormánya nem totalitárius. Ez egy demokrácia, ahol demokratikus választások vannak, szóval az effajta megjegyzéseket egyáltalán nem találtam megalapozottnak"

- mondta a nagykövet.