Nem lesz benne köszönet? - A szerb belpolitikában is előkerült a "magyar kártya"

Nem lesz benne köszönet? - A szerb belpolitikában is előkerült a "magyar kártya"

A délvidéki magyarok szempontjai ismét sokadlagosak.

Szlovákia után újabb szomszédos államban került terítékre a magyarság ügye, ezúttal kivételesen egy kormányellenes kiszólásban. Aleksandar Vucic szerb elnök gyorsan le is csapta a kényelmesen szervált - értsd: remekül időzített és kellően primitív sovinizmussal megfogalmazott - magas labdát, ami külpolitikailag is kiválóan jött számára közvetlenül az Orbán Viktor miniszterelnökkel való találkozója előtt.

"Ami tegnap elhangzott a mi magyar polgárainkról, az nem a többségi Szerbia álláspontja. Bocsánatot kérek ezért tőlük. Ez a felelőtlen és komolytalan emberek álláspontja, senki másé"

- adta elő Vucic újságíróknak, miután felkereste a belgrádi központi kórházban folyó építkezést. Szavait idézték a szerbiai hírportálok.

A legjobbkor jött ziccer

Az ezüst tálcán szervírozott kijelentés még a szombati belgrádi ellenzéki tüntetésen hangzott el Sergej Trifunovic, a Szabad Polgárok Mozgalma (SZS) nevű párt vezetőjétől.

A pártelnök többek között arról beszélt, hogy évente 35 ezer fővel csökken Szerbia lakossága, és a szerbiai társadalom a "legöregebb" Európában. Ami akár még tényszerűen igaz is lehet, de az egészet sikerült a következő, hamuba sült baromsággal agyoncsapnia:

"Mert ő (Vucic) elüldözi a fiatalokat, és szíriaiakat és magyarokat hoz be."

A teljes politikai és gazdasági analfabéták számára is nevetséges okfejtésre válaszul Vucic szenvtelen módon még egyszer bocsánatot kért

"minden Szabadkán, Magyarkanizsán, Csókán, Zentán, Moholban, Óbecsén és Temerinben élő embertől".

Akik egyébként egyre kevesebben vannak, hála a szerb állam erőszakos magyartalanító politikájának, melybe a koszovói cigányok célzott betelepítésétől, a magyar múlt és épített örökség módszeres felszámolásáig elég sok minden beletartozik.

Viszont hála Trifunovic kretén megnyilvánulásának, Vucic most kipipálhatja a délvidéki magyarok politikai problémáját, hiszen ő hamisítatlan, nyugati államférfiként törődik a Szerbia kebelén élő kisebbségekkel, míg ellenzéke tufa módon ócsárolja őket és olcsó, soviniszta izgatást folytat ellenük. Nem mellesleg ezzel a szerbiai magyaroknál is pályázhat egy-két jó pontra, nem véletlenül mondta még az alábbiakat:

"Bocsánatot kérek a kosarai hőstől, Cerna Tibortól és minden, Torontálvásárhelyen és máshol élő embertől és családtagjaiktól, akik életüket áldozták a szerb haza oltárán. De mit tegyünk, egyesek felelőtlenségének nincs határa."

Az oldalvonalon is tapsoltak

A belgrádi és budapesti politikai elit kijárójának szerepét párhuzamosan vivő Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke is hozta a kötelezőt. Az RTS szerbiai közszolgálati televíziónak nyilatkozva a következőkkel erősítette meg a szerb elnök álláspontját:

"Nem tudom, hogy sovinizmus, idegengyűlölet vagy ostobaság áll-e Trufinovic megnyilvánulása mögött, de ezzel megmutatta az igazi arcát."

A Fidesz és a Szerb Haladó Párt (SNS) számára egyaránt kedves politikus úgy fogalmazott: "Trifunovic nem tudja megsérteni, megalázni, sem pedig megbélyegezni a vajdasági magyar közösséget", és nála "izmosabb politikusok is próbálkoztak ezzel az előző korszakban, de nem sikerült, és neki politikai kiskakasként sem fog sikerülni".

Ebben kivételesen nagyon is igaza van Pásztornak, hiszen Trufinovic a kanyarban sincs hozzá és pártjához képest, akik készséggel megszavazták, hogy az országrész elcsatolása legyen a Délvidék hivatalos ünnepe, amit aztán jól meg is ünnepeltek...

A nevető harmadik

Hisszük vagy sem, az incidens még Orbán Viktornak is kapóra jött. A magyar miniszterelnök ugyanis a két ország külügyminisztere, Szijjártó Péter és Ivica Dacic társaságában épp ma tárgyalt a szerb elnökkel, Palicson.

Hétfő délelőtt pedig Ana Brnabic szerb kormányfővel bájologhat egy sort, amivel párhuzamosan a szakminiszterek is külön-külön tárgyalnak egymással. Ezt követi Magyarország és Szerbia kormányának együttes plenáris ülése, majd egyezmények aláírására kerül sor

  • az infrastrukturális kapcsolatok fejlesztéséről,
  • a Szeged-Szabadka vasútvonal korszerűsítéséről,
  • az európai integráció területén való együttműködésről,
  • a vízgazdálkodási és a védelmi együttműködésről és
  • a szerb rendvédelmi szerveknek biztosítandó technikai segítségnyújtásról.

Na, melyik az a téma, amivel Orbán Viktornak megint nem kell foglalkozni, és aminek kapcsán ismét csak széles mosollyal tekinthet Vucic-ra, mint akinek kezében van a probléma megoldásának kulcsa?

A délvidéki magyar autonómia és a magyar kisebbségi jogok ügye.

Tudjuk, amivel hosszú-hosszú évek óta se kormány- és se pártszinten nem sikerül foglalkozni. Ide a rozsdás bökőt, hogy most sem lesz róla szó.

Orbán Viktor a szerb kisebbségvédelmet dicséri, miközben épp a délvidékiek jogait csorbítják | Alfahír

Orbán Viktor Szabadkán Alekszandar Vučić szerb elnökkel, és Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökével közösen avatta fel a felújított zsinagógát és hansúlyozta, hogy Szerbia mindig számíthat Magyarországra, ha az uniós csatlakozásról van szó.Szávay István jobbikos országgyűlési képviselő egy Facebook-posztban nyilvánította ki véleményét az esetről.