Dühítő: szexmunkára kényszerítik az elszegényedett magyar falvak lányait

Ha, egy örömleány le akart lépni az éhbér, a munkakörülmények miatt vagy csak úgy akkor G. József a lány rokonait is megzsarolta, fenyegette.

A 39 éves G. Józsefet tavaly decemberben fogták el tiszacsegei otthonában, miután az itáliai hatóságok nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, mert egy nemzetközi prostitúciós hálózat tagja volt: Ausztriában, Németországban, Hollandiában és Olaszországban üzemeltek. Alkalmazottjait magyar falvakban hajtotta fel, a szexmunkásoknak napi 31 ezer forintnak megfelelő eurót kellett leadniuk, miközben egy menetért 41 ezer forintot kaptak. 

Ha, egy örömleány le akart lépni az éhbér, a munkakörülmények miatt vagy csak úgy akkor G. József a kihasznált fiatal rokonait is megzsarolta, fenyegette.

Eközben a bűnszövetség több luxusautót is beszerzett, főként a BMW-t. Szerencsére a bűnszövetség szinte minden tagját sikerült elfogni, G. Józsefet azonban hazamenekült, hamis személyi igazolvánnyal álcázta magát, de ezzel csak tetézte a bajt, mert a Balmazújvárosi Rendőrkapitányságon előállították, gyanúsítottként kihallgatták, közokirat-hamisítás miatt is eljárást indítottak ellene.