A brit hírügynökség nem tudta ellenőrizni az információ hitelességét. A fővárostól, Tripolitól mintegy 500 kilométerre keletre fekvő Szirt városát az év elején foglalta el az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet. A csütörtöki összecsapásban - helyi lakosok elmondása szerint - a szervezet két parancsnoka is életét vesztette.
A konfliktusban részes másik fél kiléte nem ismert. A jelentés alapján szintén egy szalafista - a Koránt szó szerint értelmező - muszlim csoportról lehet szó, arról, amely a hét elején felfegyverzett helyi lakosokkal együtt rátámadt az Iszlám Állam harcosaira, azzal vádolva őket, hogy megöltek egy tekintélyes szirti hitszónokot.
A polgárháború sújtotta Líbiában két kormány és két parlament működik. Az ENSZ a hét elején tárgyalóasztalhoz ültette Genfben a két rivális hatalom képviselőit, de a diplomáciát felülírta a tárgyalásokról távol maradó fegyveres csoportok egymás közötti harca.