Egynapos, és hosszú hétvégés autópálya matricát kérnek a kormánytól

Sokan egynapos ügyintézéshez veszik igénybe valamelyik sztrádát, ezért indokolatlan, hogy tíz napos kötelezettséget vállaljanak.

Mint mondta, eddig az egyetlen ellenérv az volt, hogy ez csökkentené az állam adóbevételeit, ugyanakkor a multicégek adóztatásával, a közteherviselést valóban segítő adózási formák kialakításával és az ezermilliárdos összegek adózatlan kivitelének megállításával ez megoldható lenne.

"A Jobbik számára nem elfogadható érv az, hogy az emberek számára indokolatlanul fennálló sarcot azért tartsuk fenn, hogy a költségvetési egyensúly ily módon álljon helyre."

A jobbikos politikus azt is javasolja, hogy vezessenek be hosszú hétvégére szóló matricát is.

Z. Kárpát Dániel a pártok támogatását kérte és megjegyezte, bízik abban, hogy a kérdésben elkerülhető a politikai csatározás. Továbbá pártja nevében felszólította a kormányt, hogy kezdje meg kidolgozni az egynapos matrica bevezetését.

Kérdésre azt is kifejtette: összegeket vagy arányokat nem jelölt meg indítványában, arról szakmai vitát szeretne, ugyanakkor elmondta, hogy a szakmai szervezetekkel, a civilekkel és a többi politikai erővel is tárgyalni szeretnének.