Elutasítják a béremelés feltételeit

A Magyar Orvosok Szövetsége szerint a többlépcsős bérkiegészítéssel nem elvárható a hálapénz visszautasítása, a röghöz kötés pedig elfogadhatatlan.

Bélteczki János szerint abban mindenki egyetért, hogy az egészségügy egyik „rákfenéje” a hálapénz, ám jelenleg sajnos „ez tartja életben a rendszert”, mivel a magyarországi orvosfizetések mértéke körülbelül a tizede a nyugati béreknek. Viszont egy jelentős emeléssel már elvárható lenne, hogy a paraszolvencia kérdése akár büntetőjogi kategóriába kerüljön.
 
„Amíg ez nem teljesül, és a tervezett béremelést – amelynek a sejthető mértéke nettó százezer forint körül lesz – több lépcsőben, bérkiegészítésként akarják beépíteni a fizetésekbe, addig nem elvárható a hálapénz visszautasítása, de az ellenőrzés sem kivitelezhető” – hangsúlyozta.
 
A „röghöz kötéssel” kapcsolatban kifejtette: míg a rezidensek esetében elfogadható, hogy itthoni munkavégzéshez kötik az ösztöndíjuk kifizetését, addig a tíz-húsz éve a szakmában dolgozó orvosoknál nem, hiszen ők már „bőven ledolgozták a képzési idejüket”. Ha ilyen feltételek mellett történik majd a béremelés, „hatalmas sértettséget válthat ki az orvosokból”, így pedig nemhogy csökkenni fog az elvándorlás mértéke, hanem a jelenleginél is magasabb lehet – mondta a MOSZ elnöke.