Ezúttal a Boko Haram robbanthathatott, 10 halott

A két robbanás hat perc eltéréssel következett be. A lakosok és a közbiztonsági miniszter elmondása szerit legalább öt rendőr van a mintegy tizenegy halálos áldozat között.

A csádi fővárosban június 15-én hajtottak végre kettős öngyilkos merényletet, amelyben harmincnyolc ember halt meg, és további száz sérült meg. Ez volt az első eset, hogy a nigériai központú Boko Haram terrorista szervezet elleni harcban jelentős szerepet játszó közép-afrikai ország fővárosát terrorista támadás érte.

Csád három nappal a támadás után bejelentette, hogy megtorlásul légicsapásokat mért az iszlamista szervezet nigériai bázisaira.

A közép-afrikai ország főügyésze vasárnap jelentette be, hogy a június 15-i merényletek nyomán hatvan, csádi, kameruni, mali és nigériai személyt tartóztattak le. A hatóságok felkutattak és felszámoltak egy aktív terrorista sejtet, aminek során "kommunikációs anyagokat" foglaltak le - tette hozzá.

A hétfői robbantások elkövetését még egyetlen szervezet sem vállalta magára, de erős a gyanú, hogy a Boko Haram nigériai iszlamista szervezet emberei voltak.

Csád hadserege fontos szerepet játszik a szélsőségek elleni hadműveletekben, amelyek révén a szomszédos Nigériában visszaszorították a terrorszervezetet. A Boko Haram vezetője korábban megfenyegette a közép-afrikai ország elnökét, hogy megtorolja a katonai beavatkozást.