Fekete aktivisták dobtak füstbombát a torontói homoszexuális felvonulásra

Mert szerintük ők is rasszisták.


A torontói homoszexuális felvonuláson masírozó, pacsikat osztó kanadai kormányfővel tele volt a hazai média is. A rendezvényen történt kínos incidensről azonban már jóval kevesebbet hallhattunk. A menetet az útvonal mintegy kétharmadánál egy hangosan kiabáló csoport állította meg, akik

füstbombát is dobtak a tömeg elé.

A tiltakozók nem futballhuligánok, neonácik, vallási fanatikusok, vagy a liberális bestiárium egyéb szörnyetegei voltak – hanem

fekete jogvédő aktivisták.

A - szerintük leginkább a színes bőrűeket sújtó – rendőri erőszak ellen tiltakozó „Black Lives Matter” (A fekete életek is fontosak) mozgalom eredetileg az Egyesült Államokban alakult meg, ám helyi leágazásai már létrejöttek a szomszédos Kanadában is. A szombati akciót torontói csoportjuk szervezte. Mégpedig azért, mert szerintük

a feketék gyűlöletének kultúrája

mélyen beépült a fesztiválba.

Ennek fő jelét abban látják, hogy a rendezők és résztvevők között kevés a fekete, így „a színes queer emberek alig láthatóak”.

Nehezményezik a rendőrök részvételét is a felvonuláson, hiszen a mozgalom egybites világképe szerint ők mindannyian gonosz rasszisták, akik halomra lődözik az ártatlan feketéket.

A legtanulságosabb azonban a rendezvény szervezőinek reakciója volt. Az LMBT aktivisták rendre a hatóságok védelméért kiáltanak, ha bármilyen agresszív ellentüntetéssel találkoznak. Most azonban,

amikor füstbombákat hajigáltak közéjük, eszük ágában sem volt a rendőrök segítségét kérni.

Hiszen ezek a tiltakozók szegény, elnyomott afroamerikaiak voltak, nem pedig bigott, tahó fehér középosztálybeliek. Így aztán gumibot és könnygáz helyett kézfogást és ígéreteket kaptak.

Például azt, hogy a jövő évi homoszexuális felvonuláson már nem vehetnek részt rendőrök. A homoszexuális rendőrök így jövő ilyenkor otthon elmélkedhetnek a haladás és az egyenlőség újabb győzelmén.