Ellenzéki támogatással megszavazta a parlament a rendeleti kormányzást

Ellenzéki támogatással megszavazta a parlament a rendeleti kormányzást

180 igen szavazattal támogatta a parlament azt a törvényt, amelynek értelmében a következő 90 napban rendeleti kormányzást vezetnek be hazánkban a vírushelyzet miatt. 

Ahogy korábban írtuk: Az Országgyűlés 178 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül döntött arról, hogy a koronavírus világjárvány második hulláma elleni védekezéssel kapcsolatos intézkedésekről, azaz a rendeleti kormányzás további 90 napos fenntartásáról szavazzanak még a keddi nap folyamán.

Ugyanis hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök ezt a feltételt szabta meg annak érdekében, hogy többek között szerdától bevezethessék Magyarországon az esti kijárási korlátozást. A tavaszihoz képest annyi változás lesz az új törvényben, hogy 

a határideje 90 nap lesz, vagyis három hónap nap alatt a kormány anélkül hozhat döntéseket, hogy a parlament azt megszavazná.

Indokolt az intézkedések mielőbbi végrehajtása

A vitán Mátrai Márta, a törvényalkotási bizottság álláspontját ismertetve közölte: a koronavírus-járvány egyre gyorsabban terjed Európában és Magyarországon is, és mivel "a magyar kormánynak továbbra is az emberek életének megvédése a legfontosabb, szükség van a járvány terjedésének lassítását célzó eszközök igénybe vételére." Hozzátette, hogy a jelenlegi helyzetben indokolt az intézkedések mielőbbi végrehajtása.

A Fidesz frakcióvezetője, Kocsis Máté arról beszélt, hogy most a legnagyobb hangsúlyt az összefogásra és a pontos információkra kell helyezni.

A rendkívüli jogrendről szóló javaslat pedig azért fontos, mert lehetőséget ad a kormánynak a gyors és hatékony beavatkozásra

- magyarázta.

Kifejtette, hogy a járvány egész Európában felszálló ágban van, egyre több a fertőzött, a kórházi kezelésre szoruló és a halálos áldozat is. Mivel a járvány terjedése felgyorsult, az egészségügyi rendszer több országban a végsőkig leterhelt, kapacitásai határán jár - közölte.

Úgy vélte, a nemzetközi kitekintés azért fontos, mert a tavaszi tapasztalatok is azt mutatták, hogy ami tőlünk nyugatra bekövetkezett, nagy eséllyel itt is megtörténhet, ezért is jó, hogy a kormány az osztrák mintát követi. A visegrádi országokban sem jó a helyzet, ott is egyre nehezedik a terhelés az egészségügyi szektoron - fűzte hozzá.

"Ne a vírus diktálja a tempót"

A Jobbik országgyűlési képviselője, Lukács László György hangsúlyozta, mindenkinek alapvető érdeke, hogy a koronavírus-járványban Magyarországnak a lehető legkevesebb áldozatot kelljen meghoznia.

Megjegyezte, az ellenzéki pártok már egy hete nyilvánvalóvá tették, támogatni fogják a törvényjavaslatot, amelynek célja, hogy kilencven napra megadják a felhatalmazást Orbán Viktornak, hogy

végre tényleg a járvány megfékezésén, az áldozatok minimalizálásán dolgozzon.

Szerinte a tavaszinál rosszabb helyzetben van most az ország, nem volt jól megszervezve a védekezés, holott rendelkezésre álltak az eszközök az egészségügyi és oktatási intézmények esetén is.

Közölte, az ellenzékkel közösen is vállalhatná a felelősséget a kormány, ha megfogadnák a széleskörű és ingyenes tesztelésre vonatkozó javaslatot.

Minden eszközt meg kell ragadni ahhoz, hogy ne a vírus diktálja a tempót

- hangoztatta a jobboldali néppárt képviselője.

Lukács László György szerint nem szerencsés az osztrák intézkedéseket másolni, ugyanis Magyarország most rosszabb helyzetben van, mint amikor Ausztriában bevezették a szigorú intézkedéseket, ráadásul az ellátórendszer sincs a legjobb állapotban.

Megkésett intézkedések

Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője arról beszélt, hogy érzékel valamiféle változást tavaszhoz képest, ami mintha abba az irányba mutatna, hogy érdemes a pártpolitikai csatározásokat félretenni ebben a nehéz helyzetben.

Idézte Jakab Ferenc virológus október 2-ai figyelmeztetését, majd azt mondta: helyénvaló és szükséges intézkedéseket jelentett be a kormányfő, de azok megkésettek. Kiemelte, hogy bíznak abban, hogy a 90 nap elég lesz a járvány terjedésének érdemi lassítására, és nagyobb számban lesz elérhető az oltóanyag Magyarországon.

Ugyanakkor nagyon súlyos problémák vannak a gazdasági intézkedéseknél. Ne késlekedjenek a további szükséges döntéseket meghozni!

- jegyezte meg az LMP politikusa. 

Szerdától életbe léphet:

  • Este 8 óra és hajnali 5 között kijárási tilalom lép életbe, ami alól csak a munkába járók képeznek kivételt, valamint rendkívüli esetekben lehetséges.
  • A felsőoktatás csak online formában működhet, a felsőoktatási kollégiumokat is be kell zárni. 
  • A középiskolákban 8. osztály felett digitális oktatás lép életbe. 
  • A bölcsődék, óvodák, általános iskolák a 14 év alattiak számára nyitva maradnak. 
  • Minden gyülekezés tilos. 
  • Az éttermek bezárnak. Csak házhozszállítás lehetséges, ugyanakkor az üzemi étkezdék nyitva tarthatnak. 
  • Az éttermeknek és a szabadidős létesítményeknek a zárás utáni 30 napra nem kell járulékot fizetniük a dolgozóik után. Az állam pedig megtéríti a munkavállalók bérének a felét, aminek feltétele, hogy a munkavállalót ne bocsássák el. 
  • A kórházi dolgozókat, az iskolai tanárokat, az óvónőket és a bölcsődei dolgozókat hetente célzottan tesztelni kell. 
  • Este 19-kor bezárnak az üzletek, a fodrászatok és az egyéb kisipari szolgáltatók. 
  • A szállodák csak üzleti célból érkezett vendégeket fogadhatnak, turistákat nem. 
  • A szállodáknál a zárás utáni első 30 napban a november 8-ig történt foglalásokat, illetve azok 80 százalékát az állam megtéríti. Ennek a feltétele, hogy ne rúgják ki a munkavállalókat és megkapják a fizetésüket. 
  • Általános rendezvénytilalom lép életbe. 
  • Családi összejöveteleken és magánrendezvényeken legfeljebb 10-en vehetnek részt. Esküvők csak lakodalom nélkül lehetségesek. 
  • A temetéseken csak 50 fő vehet részt.
  • A sportmérkőzéseket zárt kapuk mögött kell tartani.
  • Szabadtéren az amatőr tömegsport is tilos, egyéni sporttevékenységet lehet végezni.