Hatmilliárd forintot kérhet vissza az unió az elmaradó rákszűrések miatt

De rendben van az egészségügy...

Az uniós fejlesztésekért felelős államtitkár, Schanda Tamás és a tiszti főorvosi hivatalt vezető Szentes Tamás közötti levelezésből kiderült, hogy az ingyenes szűréseknek már 2017 őszén meg kellett volna kezdődniük, hogy a vállalásban megjelölt célszámot tartani tudják, de február végéig egyetlen szűrés sem valósult meg.

Schanda a levelezésben keményen leteremti Szentest a közbeszerzés megakadásáért, és figyelmezteti, hogy a támogatás elveszhet a késedelem miatt.

Az egészségügyért felelős államtitkár, Ónodi-Szűcs Zoltán is megkapta a hivatalos levelet, ám a HírTV-nek kitérő választ adott annak tartalmával kapcsolatban:

"Meg fogjuk majd nézni, egyébként is folyik a szűrés Magyarországon, és tudniuk kell, hogy a V4-eken belül csak Magyarországon van mind a három szűrésfajta, tehát sehol máshol nincs az, ami Magyarországon megtalálható, hogy mind a méhnyakrákszűrés, mind az emlőrákszűrés, mind a vastagbélrákszűrés működik."

A csatorna felidézte, hogy Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter szerint az elvesztegetett év ötszáz ember halálát jelentheti - erről a Fidesz politikusa még 2017-ben beszélt, amikor bejelentette a támogatott vastagbélrákszűrési programot.

A HírTV emlékezetet: Magyarországon évente tízezer embernél diagnosztizálják ezt a betegséget, és ötezren meg is halnak kolorektális daganat miatt, ezzel Európában az első, világszinten pedig a negyedik helyen áll az ország a vastagbélrák miatti halálozásban.

"Az a célunk, hogy az új szűrési programnak a bevezetésével ezt a halálozást tíz százalékkal csökkentsük. Ez évente azt jelenti, hogy ötszáz embernek az életét lehetne megmenteni akkor, hogyha komolyan veszi a lakosság ezt a szűrőprogramot, és sikerül úgy szervezni, ahogy ezt mi terveztük. Erre komoly források állnak rendelkezésre, az EU-s forrásokból 6,57 milliárd forint" - mondta tavaly Balog Zoltán.