Lakáskassza-megoldás à la Fidesz: takarékoskodás helyett eladósodás

Az évi 72 ezer forintot a megtakarítók számlája helyett közvetlenül a bankokhoz fogják utalni.

Vajúdtak hegyek, s nevetséges kisegér született – valahogy így értékelhető Orbánéknak a lakásmegtakarítások támogatásának elvonása után bejelentett intézkedése. Bár a részletek még nem ismertek, de amit Orbán Viktor minisztere ma bejelentett, az csak a számok átírása, a csok rendszerében semmi olyan változást nem hoz, ami a lakáskasszarendszer lényegét adta:

ha vállalsz megtakarítást, abban Állam bácsi segít.

Ezt sikerült beszántani úgy, hogy a 10 óra 55 perckor benyújtott egyéni képviselői indítvány (így nincs szükség hatástanulmányra!) a következő nap 24 órakor hatályba lépett. Aki tudott, rohant a lakáskasszák ügyfélszolgálataira, hogy még az utolsó pillanatban kössön szerződést. A társasházban élők azonban akkorát szívtak, mint a torkos borz: 37 óra 5 perc alatt ugyanis nem lehet összehívni és lezavarni egy közgyűlést, így

a közös képviselő bármennyire is jót akart volna a lakóközösségnek, nem tudta volna sem meghosszabbítani a ház megtakarítási szerződését, sem újat kötni.

Az Orbán-kormány által bejelentett „számátírások” egyáltalán nem említették a társasházban élők megtakarításait, így – a már futó, de előbb-utóbb úgyis lejáró szerződéseik felhasználását követően – keresztet vethetnek a további felújításokra, korszerűsítésekre. Pedig – ahogy arra a kormány egy korábbi tanulmánya rámutatott – a lakáskasszából jóval több energetikai fejlesztés valósult meg, mint a csok-ból.

2017. november: Orbánék szerint a lakáskassza hatékonyabb, mint a csok

A csoknál jóval fontosabb szerepet játszottak a lakás-takarékpénztári megtakarítások, ez derül ki a Nemzeti Energiahatékonysági Cselekvési Terv 2017 novemberében, azaz kevesebb mint egy éve kelt dokumentumából - ezt a G7 gazdasági szakportál vette észre.

Ugyancsak nincs szó azokról, akik akár saját maguk, akár szüleik révén fejleszteni szeretnék pénzügyi tudatosságukat. Egy gyermekére lakáskasszát kötő szülő vagy egy 18 éves fiatal nem kerülhet be a csok rendszerébe. Megtakarítani viszont tud. Ha feltesszük, hogy a fiatal a megtakarítási időszak végéig talál magának egy hasonlóan takarékos párt, akivel összekötné az életét és gyermekeket vállalnának, akkor lehet a kezükben akár kétszer 3 millió forint lakáskasszából, plusz 10 millió vissza nem térítendő csok támogatás, ami összesen 16 millió. Ez egy lakásvásárlás önrészéhez elég, erre vehetnek fel támogatott csok-hitelt.

A lakáskassza-támogatás megszüntetésével viszont ettől a hatmilliótól esik el, ami több, mint az önrész harmada, helyette felvehet ötmilliót hitelként.

És amíg olyan alacsonyak a hazai kamatok, hogy egy jól szituált párnaciha is többet hoz, mint egy biztos befektetés, addig Orbán Viktor ne is álmodjon arról, hogy a fiatal félreteszi azt a havi húszezret, amit korábban lakáskasszában takaríthatott volna meg.

Vagyis marad az újabb hitelfelvétel, immár megemelve ötmillió forinttal. Ezt a fiatal pár úgy tudja kigazdálkodni, hogy

  • vagy hosszabb futamidőre veszi fel a hitelt,
  • vagy magasabb törlesztőrészletet vállal.

Egyre több hitelt vesznek fel a magyarok, főleg a fiatalok adósodnak el

A cég az MTI-hez eljuttatott közleményében ismerteti: ezeknek a hiteleknek az átlagos nagysága 1,32 millió forint volt, 8 százalékkal nagyobb a 2017 első kilenc hónapjában mért 1,22 millió forintos átlagnál. A vizsgált időszak során tovább csökkentek a személyi hitelek kamatai: az átlagos thm (teljes hiteldíj mutató) a portál összesítésében 13,9 százalék volt 2018 első kilenc hónapjában, szemben a tavalyi 14,8 százalékkal, mindeközben 48-ról 51 hónapra emelkedett az átlagos futamidő.

Cui prodest? Mi lehet a háttérben? Megtakarítás esetén nincs függés a pénzintézettől, hitelfelvételkor viszont a jelzálog a megvásárolt hajlékot terheli. Hosszabb futamidő vagy nagyobb törlesztőrészlet? Édesmindegy, a család mindent meg fog tenni, hogy megtarthassa otthonát, azaz a banktól függ.

A hiteltámogatás pedig most már át sem fut a polgár számláján, még az az iciri-piciri kamat sem lesz az övé.

Azt az évi hetvenkétezer forintot, amit eddig a megtakarító lakáskasszánál vezetett számláján írtak jóvá, azt ezentúl a központi költségvetés kamattámogatásként közvetlenül a bankhoz fogja utalni.

Holott fideszes propagandisták épp azt szajkózták, hogy a lakáskasszák az állami támogatást ingyen forrásként használták. Ebből a szempontból tehát semmi nem változott.

Szép volt, függöny le, taps!