Az energetikai hivatal méregdrága földgázzal számol

Az energetikai hivatal méregdrága földgázzal számol

 

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) megállapította, mekkora földgáztárolási díjakat kell alkalmazni 2022. április 1. és 2023. március 31. között – írta a VGF szaklap a MEKH közlése alapján.
A cikkből kiderül, hogy a kitárolás költsége jelenleg 10,54 forint, amíg a betárolás költsége pedig 97,25 forint megawattóránként. Azonban mind két összeg jelentősen nőni fog, ami után a kitárolásért 18,44 forintot, míg a betárolásért 170,19 forintot kell majd fizetni megawattóránként.

A szaklap szerint számos tényező közrejátszik abban, hogy a korábbinál jóval magasabb import földgázárakkal számol a hivatal.

A jelenleg érvényben lévő tárolói díjképletben ugyanis a földgáz importára éves átlagban 62,315 forint/köbméteres áron szerepel, azonban az előttünk álló tárolói évben ennek az összegnek már majdnem négyszeresével, 240,954 forinttal kalkulálják köbméterét. A fűtőanyag világpiaci áremelkedése pedig magával húzza a ki- és betárolás hatósági árait is.
A betárolás időszaka áprilistól októberig tart, majd onnantól kezdődik a kitárolás időszaka, egészen március végéig. A tárolókat használó engedélyeseknek – akár állami, akár magán szereplőről van szó – díjat kell fizetnie a kitárolásért és a betárolásért is. 

A hivatal kiemeli, hogy a lakossági földgázfelhasználók költségei nem növekednek, mivel az ő ellátásuk az egyetemes szolgáltatáson belül szabályozott végárakon történik.

Azonban a gazdálkodó szervezetek már nem ilyen szerencsések, nekik ki kell fizetniük a földgáz piaci árát, amelyet tovább növel a megemelkedett tárolási költség.

A kereskedelmi gáztárolók töltöttsége közben egyre apad, jelenleg 15 százalék környékén áll a mutató. A szokatlanul enyhe idő miatt a kitárolás üteme alacsonyabb a megszokottnál, a visszapréselendő gáz mennyisége azonban így is jóval nagyobb lesz, mint volt a korábbi években.