Max Verstappen jól van, elhagyta a kórházat

Max Verstappen jól van, elhagyta a kórházat

Édesapjával, a korábbi, ugyancsak Forma-1-es pilótával, Jos Verstappennel közös fotón üzente meg a mostani vb-pontversenyt vezető Max Verstappen, hogy a vizsgálatok mindent rendben találtak nála, és elhagyhatta a kórházat.

Köszönöm mindenkinek a kedves üzeneteket és jókívánságokat

– írta a pilóta a Twitteren.

A holland sztárversenyző vasárnap a Forma-1-es Brit Nagydíj első körében vívott hatalmas küzdelmet legfőbb riválisával, a brit Lewis Hamiltonnal. A két autó a Copse kanyarban ütközött, és Verstappen csaknem 300 kilométeres óránkénti sebességről 51 G-s (!) lassulással csapódott a gumifalba.

Bár a Red Bull pilótája saját lábán szállt ki az autóból és ült a mentőautóba, látszott rajta, megviselte a baleset, melyet a versenybírák szerint a mercedeses Hamilton okozott, ezért utóbbit 10 másodperces büntetéssel sújtották.

Hamilton ennek ellenére fokozatosan ledolgozta hátrányát a versenyen 50 körön keresztül vezető ferraris Charles Leclerc-rel szemben, a végén megelőzte és megnyerte a futamot, így hátrányát az összetettben nyolc pontra csökkentette Verstappennel szemben. A holland Hamilton hazai győzelmére és az azt övező ünneplésre úgy reagált, az szerinte „tiszteletlen és sportszerűtlen” volt.

A hétszeres brit világbajnok válaszüzenetében azt mondta, ő „mindig keményen, de sportszerűen fog versenyezni”, egyúttal jókívánságait küldte vetélytársának.