Már egyes migránsoknak is elege volt a "dzsungelből"

A többség azonban nem szabadulna a tábortól.

A francia hatóságok által megkezdett kitelepítési művelet keretében már több száz illegális bevándorló jelentkezett a Calais-i tábor területén lévő regisztrációs pontokon.

Egy, az AFP által megszólaltatott 25 éves férfi így indokolta, miért hagyná el mielőbb a tábort:

"Nagyon örülök, már torkig voltam a 'dzsungellel'. Sokan vannak, akik nem akarnak elmenni. Ebből lehetnek problémák később. Én ezért távozok minél előbb."

A többség azonban hallani sem akar a terület elhagyásáról, mert attól félnek, hogy kirekesztő falvakba kerülnek, ahol kevés a munkalehetőség. Sokan továbbra is Nagy-Britanniába próbálnának eljutni, és elhatározták: mindenképp Calais-ban maradnak.

A Deutsche Welle tudósítója szerint rengeteg bevándorló sorakozott föl bőröndökkel és táskákkal, hogy "Franciaországban próbáljanak szerencsét".

Az ellenőrző pontoknál egyenként veszik föl a táborban tartózkodó 6-8 ezer migráns adatait, akiket ezeknek megfelelően négy különböző csoportra osztanak majd:

  • Családok
  • Egyedülálló férfiak
  • Felügyelet nélküli kiskorúak
  • Egyéb okokból veszélyeztetett csoportok

Az eredmények kiértékelése után buszokkal szállítják majd őket az országban felállított 300 befogadóállomásra. Az első járatok már el is indultak, a hatóságok becslése szerint ma csaknem 2500 táborlakónak kell elhagynia a "dzsungelt".

Balhé az éjszakában

A francia rohamrendőröknek már éjjel dolguk akadt azokkal, akik nem akarnak együttműködni:

bevándorlók egy csoportja tüzet gyújtott, majd kövekkel és egyéb tárgyakkal dobálta meg a hatóságok embereit, akik válaszul könnygázt vetettek be a zavargók ellen.

Unatkozó anarchisták szítanák tovább az indulatok lángját

Eközben a Breitbart megerősítette a korábbi sajtóértesüléseket, miszerint a "dzsungel" felszámolása ellen brit anarchisták és a No Borders szervezet aktivistái készülnek erőszakos akcióra.

A portál információi szerint a No Borders egyik vezetője egy múltheti londoni gyűlésen ígéretet tett rá:

"Sokan lemegyünk majd."

A megmozduláson továbbá olyan brossúrákat osztogattak, melyek konkrét eligazítást adnak arról, hogyan érdemes szembeszállni a francia hatóságokkal:

"Takarjátok el az arcotokat, ne viseljetek bármiféle azonosítható ruhadarabot és tartózkodjatok attól, hogy kompromittáló üzeneteket küldjetek a telefonotokról."

Az instrukciókban szerepel továbbá, hogy az aktivistáknak érdemes tartózkodni egymás levideózásától.

[fb_pages_codes:immigration]

Korábban portálunk is beszámolt arról, hogy szélsőbaloldali aktivisták készülnek megakadályozni a "dzsungel" felszámolását.

Brit anarchisták sietnek a Calais-i "dzsungel" segítségére

A 6-10 ezer illegális bevándorló által lakott, hírhedt tábor bontása a tervek szerint 12 ezer francia rendőr felügyelete mellett kezdődne meg a mai napon.A migránsok zöme Angliába szeretne eljutni, és eszük ágában sincs Franciaország egyéb pontjaira távozni, ahogy azt a hatóságok és a törvényhozás az új elosztási rendszer keretében szeretné elérni.

Frissítés: Az Rt.com élőben közvetít Calais-ból