"Gyere, ba**meg, leszúrlak, ge*i!" - ordította az egri késelő

A megtámadott biztonsági őrt egy vágás és egy szúrás érte.

Vasárnap, egy egri szórakozóhelyen egy ötfős, cigány fiatalokból álló csoport mulatozása a kelleténél jóval agresszívebbre sikerült. Két férfi és egy lány keveredett hangos szóváltásba egymással a pultnál, a személyzet ezért szólt a létesítmény biztonsági szolgálatának, hogy fékezzék meg a rendbontást.

A szórakozóhely egyik kidobója azonnal közbelépett, és megpróbálta kitessékelni az ordenáré módon viselkedő fiatalokat. A leghangosabb bajkeverő belekapaszkodott a pultba, mondván, ő innen nem megy sehová, eközben a barátnője megpróbálta ellökni a biztonsági szolgálat tagját.

Az addig pultot markoló férfi ekkor megütötte az őrt, majd kemény dulakodás kezdődött közöttük, amibe hamarosan a másik két fiatal is bekapcsolódott.

[fb_pages_codes:crime]

A biztonsági őr az ütések záporában is próbálta szabályszerűen, csuklófeszítést alkalmazva kivezetni a helyiségből az indulatos férfit, ám az ellenállt, majd ennek során úgy döntött, fegyverrel fogja kompenzálni erőbeli hátrányát: ekkor került elő a kés.

Portálunknak a biztonsági őr úgy nyilatkozott, hogy ő nem vette észre, hogy támadója fegyvert rántott, csak a pultosok kiabálására lett figyelmes:

"Kés van nála! Kés van nála!"

Miközben megpróbálta földre vinni támadóját, az megvágta a jobb karját, majd a bicepszét ért, három centi mély szúrás a vénáját is megsértette.

Az incidensnek a másik biztonsági őr közbelépése vetett véget, akinek sikerült kiebrudalnia az épületből a támadót, aki ezt követően egy ideig az utcáról fenyegetőzött tovább, majd elmenekült a helyszínről.

Nyolc napon túl...

A sérült kidobó sebeit amennyire lehetett, kollégái a helyszínen ellátták, amíg értesítették a rendőrséget. A férfi portálunknak elmondta, annak ellenére, hogy a hatóság az intézkedés során nagyon segítőkész volt, félti az állását, és nem szeretné, ha az eset miatt elveszítené a vagyonőri igazolványát, amire sajnos úgy látja, megvan az esély.

Annak ellenére is, hogy állítása szerint nem ő volt az agresszor. Emlékeztetett, támadója dulakodás közben ezt üvöltözte:

"Gyere, bazmeg, leszúrlak, geci!"

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a 22 éves elkövetőt, H. Gábort a pétervásárai rendőrök 5 órán belül, otthonában fogták el, és testi sértés kísérletének gyanújával indítottak ellene eljárást.