Gyulafehérvár a belátható történelme alatt mindig katonai központ volt. Nevét is innen kapta hajdanán: az erdélyi gyula székvárosa volt. A vaskorban földvár állt itt, majd a rómaiak telepítettek rá castrumot (ennek nyomait is megtekinthetjük ma a városközpontban), később itt székelt az erdélyi vajda is. Csak az utóbbi évtizedekben vonult ki az itt állomásozó hadsereg, és újították fel látványosságait annak érdekében, hogy turisztikai célpontként üzemelhessen. A gyönyörű belváros, a hatalmas várfalak és a majd’ ezer éves katedrális mind-mind Magyarországot, illetve (később) a Monarchiát dicséri.
Székesegyházának helye, mondhatjuk, időtlen idők óta szakrális központ volt. A legutóbbi időben találtak rá a mostani (legrégebbi falai szerint 13. századból származtatható) katedrális előtt itt állt templom alapjaira. A székesegyházban találjuk a Hunyadiak síremlékét, illetve Izabella királyné és János Zsigmond fejedelem díszes kőszarkofágjait. A templom érezteti történelmi súlyát. Vastag falai, román kori faragványai, ahol az ősmagyar hitvilág lényei keverednek az antik építészeti formákkal, mind a régmúlt varázslatos világába kalauzolnak bennünket. Gyulafehérvár fokozatosan veszítette el magyar nemzetiségű többségét. Az 1600-as években még minden hivatalnok magyar volt, 1910 környékén a magyarság már kevesebb mint a lakosság felét tette ki, majd Trianon után rohamosan csökkent számmal (a betelepítések és a kivándorlások okán) 2-5% magyarság maradt a hajdan volt gyulai központban.
És ha már erre visz utunk, és megtehetjük, vigyünk egy kis adományt a Böjte Csaba testvér által alapított árvaházba, mely a gyulafehérvári váron belül kapott helyet.