A december 11-i választásokon pártja szenátorjelöltjeként induló politikus közösségi oldalán pénteken tette közzé a bejegyzését. Kirohanását követői közül többen a választási kampánynak tulajdonították és a szélsőségesen nacionalista pártvezér, a tavaly elhunyt Vadim Tudor stílusához hasonlították.
Az egykori államfő által alapított Népi Mozgalom Párt (PMP) a felmérések szerint az ötszázalékos parlamenti bejutási küszöb határán billeg. Basescu azzal magyarázta az elnöksége idején elképzelhetetlen hangvételt, hogy
most már szabadon beszélhet
máskülönben Budapesten nem fogják megérteni, hogy az
igazi Románia a Tiszáig terjed.
Románia 1990-ben tette meg nemzeti ünnepévé december elsejét: 1918-ban ezen a napon rendezték meg Gyulafehérváron azt a román nemzetgyűlést, amelynek résztvevői kimondták Erdély egyesülését a Román Királysággal.