Idén úgy alakult, hogy mindenszentek estéjén, ha úgy tetszik, halottak napja előestéjén tudtam kimenni a temetőbe. Természetesen a főváros apraja-nagyja is ekkor közelítette meg az Új Köztemetőt. Autók, gyalogosok, és csak remélni merem, hogy ebben a csúcsforgalomban nem ment az az anyázás (gondolatban vagy hangosan), amit egy sima munkanapon reggel, még fáradtan, illetve este, már fáradtan vágnak egymás fejéhez az emberek. A tömegben mindenki az utca embere volt, ám ott és akkor az fordult meg a fejemben, hogy ők is elhunytaik örök nyughelyére igyekeznek. Oly szép is lenne, ha minden nap így gondolkoznának az emberek! Sokkal türelmesebbek lennénk egymással! Ó, én naiv! (Különösen, hogy magam sem vagyok különb.)
A temetői főútról lekanyarodva azután eltűntek az autók, fénycsóváikat mécsesek pislákolása váltotta fel. Az emberek tömege is megritkult, a parcellában már alig voltak. És ott egyedül tudtam maradni elhunytaim emlékével. A szó legszorosabb értelmében isteni érzés volt, ahogy az alkonyatban lassan eltűnő napfényt a gyertyák apró lángcsóvái őrizték meg.
Nekünk, hívőknek ugyanis a halál csak állapotváltozás. Fájdalmas a búcsúzás a halottaktól, és nem is kívánok egyetlen emlékezőnek sem olyan klisékkel teletűzdelt leckét adni, mint például „majd az idő begyógyítja” satöbbi, hiszen szeretteink evilági hiányát az idő nem tudja pótolni. Az a seb majd csak a halálunk utáni boldog viszontlátás során gyógyul be. Addig viszont nekünk, akik ezen a sárgolyón maradtunk, az marad az egyetlen fizikai kapcsolat már „odaát” levő szeretteinkkel, ha kilátogatunk a sírjukhoz. Az apró lángot, a sírkövet, keresztet, fejfát nézve bizonyára mindnyájunkat régmúlt emlékek rohannak meg. Hagyjuk, hadd érezzük úgy, hogy ők még mindig velünk vannak! Mert bár testileg nem, de lélekben mindaddig magunk közt érezzük őket, amíg el nem feledjük arcmásukat, hangjukat.
A temető méltóságteljes csendjében pislákoló mécses apró lángja pedig emlékeztessen mindnyájunkat: a fizikai elmúláson túl is van létezés. Oda pedig az Örök Világosság Urának útján járva jutunk el!