Három rendőrtisztet öltek meg Tunéziában

A tájékoztatás szerint az akcióban két terrorista vett részt. Két rendfenntartó már a rajtaütés kezdetén meghalt, egy harmadik, éppen munkába tartó rendőrt később gyilkoltak meg a merénylők, miközben elmenekültek a helyszínről. A különleges erők ezt követően az egyik támadóval végeztek, a másikat pedig meglőtték és őrizetbe vették.
 
Kórházi források szerint a támadásban tucatnyian megsebesültek, köztük három rendőr, egy katona és nyolc civil. Utóbbiak közül az egyik súlyos állapotban van.
 
Eddig egyetlen csoport sem vállalta magára a támadás elkövetését, az észak-afrikai országban azonban számos iszlamista fegyveres szervezet van jelen, köztük az algériai határ térségében lévő hegyvidéken 2012 óta tevékenykedő, Ukba ibn Hafi Hadserege nevű radikális csoport.
 
A tuniszi Bardo Múzeumban márciusban szélsőséges iszlamisták támadtak meg turistákat. Az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet által végrehajtott merénylet során huszonketten meghaltak és több tucatnyian megsebesültek.
 
A múzeum megtámadása több mint egy évtizede a legsúlyosabb merénylet volt az országban, ahol négy évvel az autokrata rendszer megdöntése után mára befejeződött a demokráciába való átmenet. Szabad választásokat tartottak, új alkotmányt fogadtak el, és politikai kompromisszumra jutottak egymással a világi és a mérsékelt iszlamista pártok. A rendfenntartóknak azonban küzdelmet kell vívniuk a szélsőséges iszlamistákkal, a forradalom óta eltelt időszakban a biztonsági erők mintegy hatvan tagja esett áldozatául robbantásos merényleteknek.