Hat éve tart a fideszes rombolás a Fertőnél!

Hat éve tart a fideszes rombolás a Fertőnél!

A Fertő- tavi beruházásnál eddig csak romboltak, és emiatt a soproni régió lakosai és a turisták már hat éve nem tudnak kimenni a tóhoz. Lázár János egy asztalhoz ültetné a beruházót és a lakosokat, amely a hatalmas feszültség miatt szükséges is lenne. Brenner Koloman, a Jobbik elnökhelyettese és Reischl Gábor, a Fertő-Hanság Nemzeti Park egykori igazgatója által jegyzett közleményben, az áll, hogy készen állnak az egyeztetésre, ugyanis a Fertő ugyanis kizárólag a régió, hanem Magyarország egyik legfontosabb, ráadásul határokon átnyúló természeti kincse.

Lázár János miniszter úr soproni látogatása során jelezte, hogy a Fidesz „rendet akar tenni a Fertőnél”. A valóság ezzel szemben az, hogy eddig a beruházás során csak romboltak, és emiatt a soproni régió lakosai és a turisták már hat éve nem tudnak kimenni a tóhoz.

- áll a Brenner Koloman, a Jobbik elnökhelyettese és Reischl Gábor, a Fertő-Hanság Nemzeti Park egykori igazgatója által jegyzett közleményben.

Brenner Koloman és Reischl Gábor emellett megjegyzi, Lázár János ezenkívül hamisan állította azt is, hogy „az osztrákok meg akarják akadályozni a Fertő magyar oldali fejlesztését”:  Nincs ilyen szándéka az osztrák szomszédoknak, sőt az újabb kikötőhelyek elérhetővé válásának okán támogatják is azt, hiszen az osztrák oldalon már nincs hozzáférhető vitorlás kikötő. Legfeljebb arra hívják fel a figyelmet, hogy ne csináljon a magyar fél visszafordíthatatlan károkat, mint például  betonmonstrumok, szállodák építésével.

A közleményben megfogalmazzák, hogy az azonban igaz volt a miniszter kijelentései közül, hogy „a soproni polgárok jó része támogatta, hogy a kikötő újuljon meg a XXI. század elvárásainak megfelelően, ám egy észszerű megújulást támogattak volna a soproniak, a Nemzeti Parkhoz méltó, a táj ökológiájával harmonizáló, természetes építőanyagok felhasználásával.

Arról viszont hallgatott, hogy a soproniak elutasítják a tájidegen betonépítményeket, a madárvilágra veszélyes nagy üvegfelületeket. Sérelmezik a cölöpházak elbontását, a fecskék egyik fontos fészkelőhelyének tönkretételét.

A közlemény jegyzői kijelentik, hogy a Jobbik országgyűlési képviselőjeként és a helyi Jobbik oszlopos tagjaként közösen állnak ki a beruházás kezdete óta amellett, hogy a Fertő tavon tervezett gigaberuházás teljesen ellenkezik a helyiek érdekeivel és minden korábbi stratégiai, fejlesztési tervvel. Ezt a pusztító beruházást haladéktalanul le kell állítani, átfogó, a környék természeti és kulturális értékeihez, kapacitásához igazodó tervek megvalósítására van szükség!

Hozzáteszik:

egy olyan beruházást támogatunk, amely figyelembe veszi a tavat és élővilágát, a környékbeli települések és polgárainak érdekeit, a cölöpházak fontosságát is, amelyeket vissza kell építeni, ha már felháborító módon, a jogi viták végleges eldöntése előtt bontották le őket, sőt a tulajdonosokkal akarják kifizettetni a bontás árát!

Brenner Koloman és Reischl Gábor kitér arra is, hogy Lázár János miniszter arra kérte Barcza Attila fideszes országgyűlési képviselőt, hogy próbálja meg egy asztalhoz ültetni a feleket.

A közlemény jegyzői leszögezik, készen állnak az egyeztetésre, hiszen állításuk szerint vallják, hogy a Fertő és környéke a történelmi nyugat-magyarországi régió kiemelt természeti kincse, és az UNESCO világörökség része, emellett a magyar és az osztrák oldalon is a helyi turizmus kedvelt célpontja. A Fertő ugyanis nem kizárólag a régió, hanem Magyarország egyik legfontosabb, ráadásul határokon átnyúló természeti kincse.