Havi 1,5 millióért alkalmazza a főváros a volt quaestoros gazdasági igazgatót

A Budapesti Városigazgatóság Zrt. új gazdasági igazgatójának egy olyan személyt neveztek ki, aki korábban a százmilliárdos kárt okozó Quaestor-csoport egyik cégénél töltött be vezető beosztást.

- A Facebook-oldalán kedden közzétett egy posztot, amiben arra a kérdésére vár választ Tarlós Istvántól, Budapest főpolgármesterétől, hogy a Budapesti Városigazgatóság Zrt. új gazdasági igazgatója érintett-e a Quaestor-botrányban. Mit lehet tudni erről az ügyről?

- A Budapesti Városigazgatóság Zrt. új gazdasági igazgatója, bizonyos Kovács Gábor korábban a bedőlt Quaestor-csoport egyik cégénél volt hasonló kulcspozícióban. Májusban még ott volt, júniusban pedig már a Városigazgatóságnál. Jelen pillanatban ennyit tudok róla, emellett a javadalmazása ismert, ami havi 1,5 millió forint, melyhez egyéb juttatások is társulnak, mint például az éves fizetés akár 15%-át kitevő prémium, amely 2,7 millió forintra rúghat. Ilyen magas fizetés és kiemelt juttatások mellett, a közpénzek felhasználása szempontjából fontos pozícióban szerintem elvárható, hogy minden esetleges kockázati tényezőt alaposan felmérjünk, ami a közbizalom megingatására alkalmas lehet, illetve a közélet tisztasága szempontjából veszélyt jelenthet.

- Kapott érdemi válaszokat a főpolgármesterhez intézett kérdéseire?

- Még nem, ugyanis a 30 napos határidőt a Fővárosi Közgyűlés ülésének napjától számítják. Jellemzően egyébként a határidő utolsó napjaiban szoktak a kérdéseimre a válaszok megérkezni. Általában nem sietik el a képviselői kérdések megválaszolását.

- Mit gondol, mi állhatott az új gazdasági igazgató kinevezése mögött, miért pont őrá esett a választás?

- Állítólag a Budapesti Városigazgatóság Zrt. új vezetője, Sidó Szabolcs hívta őt a céghez, akivel régi ismerősök. Többet én ehhez nem is kívánok hozzátenni.

- A jövőben tervez-e még lépéseket az ügyben?

-  Amennyiben nem kapok megnyugtató válaszokat a kérdéseimre, úgy mindenképpen.