Eladták a házat fejük fölül - újabb fideszes csontváz dőlt ki a szekrényből

Hódmezővásárhelyen is csak azt nyújta a Fidesz, ami. 

„Egyre többen jönnek a lakossági fogadóórákra azzal, hogy nagy teher a törlesztőrészlet. Olyan is jött, akinek a lakását vele együtt vették meg, aztán az új tulajdonos meg gyorsan felemelte a bérleti díjat negyven százalékkal” – ezt Kiss Andrea, Hódmezővásárhely alpolgármestere mondta a legutóbbi vásárhelyi közgyűlésen azok után, hogy az utóbbi hónapok bérlakáseladásairól számolt be a városi iroda. A fideszes képviselők kevesellték az eladásokból befolyó pénzt, erre reagált az alpolgármester úgy, hogy talán nem kellett volna belehajszolni az egyébként is nehéz helyzetben levő embereket a hitelfelvételbe - írja a Hvg.hu.

Mint ismert, Hódmezővásárhelyen 2016-ban döntött úgy a közgyűlés, hogy meghirdeti eladásra az önkormányzati bérlakások jelentős részét. A portál úgy tudja, hogy maga Lázár János szorgalmazta az értékesítést. Az összesen 653 lakásból 407-et hirdettek meg eladásra, de a bérleti díjakat is megemelték jócskán.

Márki-Zay Péter, miután februárban az időközi választáson polgármester lett, megpróbálta lassítani a bérlakások számának csökkentését, és újabb, szociális alapon kiadható lakásokat szerezni, egyelőre nem sok sikerrel.

A lakások zöme, kétszázötven még a februári időközi polgármester-választás előtt kelt el, nem csoda, hiszen több bérlő bepánikolt a háziúr esetleges megjelenésétől, és inkább eladósította magát, hogy megszerezze. Akadt, akinek a feje fölül eladták az otthonát valaki másnak, aki aztán rögtön utána megemelte a bérleti díjat. Még azok is reszketve gondolnak vissza ezekre a hónapokra, akik végül is megúszták.

Márki-Zay Péter megválasztása után elérte a rendelet módosítását. Most abban az szerepel, hogy csak és kizárólag bérlő vásárolhatja meg a lakását, tehát elmúlt a kényszer, hogy mindenáron, eladósodva is vásárolni kell, ha nem akarják, hogy más vegye meg az otthonaikat. Akiket meg belehajszoltak február előtt a hitelfelvételbe, járhatnak panaszra a fogadóórákra, és ahogy az alpolgármester fogalmazott, most éppen a szociális forrásokból kell segíteni őket.

(Hvg.hu)