Jakab Péter, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje kaposvári utcafórumának az egyik érdekessége mindenféleképpen az volt, hogy megismerhette a hallgatóság, hogy látja hazánk helyzetét egy nagyvállalkozó. Somogy megye 1-es számú választókörzetében a Jobbik ugyanis Horváth Ákost támogatja az ellenzéki előválasztáson, a civil jelölt pedig igyekszik a szabad piaci, és nyugat-európai mintákat megismertetni az (új) politikai elittel.
Átfogó bérlakásépítési program nélkül nem lehet megállítani az ország elnéptelenedését
Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke és Horváth Ákos Ervin, a Jobbik által támogatott jelölt az ellenzéki előválasztáson a kaposvári választókerületben közös workshopot tartott az Országgyűlésben hétfőn, ahol számos, a témában jártas szakember bevonásával egy lehetséges bérlakásprogram részleteiről egyeztettek.
Horváth Ákos arra figyelmeztetett a felszólalásában, hogy nem működik ország. Szerinte ugyanis azt a gyakorlatot kellene folytatni, miszerint az adót kőkeményen be kell hajtani, majd azt azokra a területekre visszaosztani, amelyek újabb bevételeket termelnek. A maradékból pedig azokat az embereket kell támogatni, akik szociális alapon rászorulnak az állami segítségre. De itthon nem ez zajlik, ezért nem tud ez a térség sem perspektívát nyújtani a fiatalok számára.
A fórum után az N1TV-nek és az Alfaírnek is beszélt a politikai motivációjáról. Az országgyűlési képviselőjelölt szerint a vállalkozások számára nincsenek szolgáltatások, fejre van állítva az ország. Nem a munkáról, nem a teljesítményről szól a NER, az állam nem tudja a helyét. Egy polgármesternek nem uralkodnia kellett, hanem szolgáltatnia, esélyt teremtve a beruházásoknak, hogy hova kell út, vízmű, stb.
Horváth Ákos szerint nem lehet hirtelen komoly változásokat eszközölni, ugyanakkor számos területen be kell avatkozni jogszabályi szinten. Ilyen például foglalkoztatottságra jellemző abnormális adminisztráció. Kaposváron 6 hét alatt lehet forgalomba hozni egy munkagépet - Németországban 40 perc a forgalomba helyezés – hozott fel egy példát. S hogy ennek ellenére miért működik mégis a vállalkozói szektor, arra is megvan a válasza.
„Mert Magyarországon az ’okos megoldás’ felülírja a szakmát. Nekem is többet kell gondolkodni okosan, mint szakmailag, és erre én sem vagyok büszke. Mi lenne, ha fordítva lenne, és ki lennék szolgálva?”
– magyarázta a hazai vállalkozók furcsa helyzetét.
Kíváncsiak voltunk arra is, nem tart a bosszútól a politikai szerepvállalása miatt.
„Ha az eddigi szereplésem által úgymond kivégzésre vagyok ítélve, állok elébe. A piacon dolgoztam eddig is. Azt üzenem, hogy ha mindenki ettől fél, akkor ennek az országnak vége. Nem azért megyek ki, mert annyira bátor vagyok, hanem mert nem tudom elviselni, ami az országban van. Mindenki nem menekülhet el”
– foglalta össze azt, hogy érez-e félelmet a jelöltsége miatt.
A legfontosabb szemléletváltozásnak a tulajdon tiszteletét nevezte.
„Az, hogy annak a melósnak a pénze, az a ő pénze, hogy annak az alvállalkozónak a pénze, az az ő pénze. Nálunk nincs tartozás, félrebeszélés, én a szabad piacon nőttem fel, ezt én be fogom vinni a kormányzatba, ha van ott bármilyen szerep nekem, akkor ott nincs irgalom. Dolgozni kell, mert aki nem dolgozik, annak nem jár közpénz”
– zárta Horváth Ákos.