Húszezer szíriai jelentkezett a magyar határ mellett kikiáltott mini államba

Jöhetnek a migránsok, ha toleránsak és fizetnek.

Az interjúból kiderül, hogy Vít Jedlička elhibázottnak tartja az EU bevándorlási politikáját, amibe Magyarország néhány értelmes ellenérvet hozott be. A cseh származású liberlandi elnök elárulta, hogy a technikailag nem is létező államában akár a szír menekültek is kérhetnek állampolgárságot, de nekik is 10 ezer dollár értékben kell hozzájárulniuk a Liberland-projekthez, ezen felül el kell fogadniuk a felekezeti toleranciát. Ennek ellenére

Szíriából húszezer állampolgársági kérelem érkezett, de az elnök szerint csupán 1200-an alkalmasak az állampolgárságra.

A korábbi euroszkeptikus politikus elárulta, hogy a horvát határőrök nem nagyon engedik be a liberlandiakat a „saját országukba”, majdnem két hónapra leültethetik azt, aki ezzel megpróbálkozik. Mellesleg egy ilyen, egyelőre nem túl átélhető állampolgárság ára körülbelül 2,7 millió forint, az összeget ki lehet váltani érdemekkel is, vagy önkéntes szolgálattal. Vít Jedlička bevallottan off-shore paradicsomot teremtene dunai ártérben.

Szerbia bejelentette, hogy „Liberland nem Szerbia területén alakult”, az elnök értékelése szerint Belgrád részéről ez de facto elismerést jelent. Zágráb részéről Vít Jedlička szerint az jelenti akaratlanul is a de facto elismerést, hogy a horvát rendőrség tiltott határátlépésnek minősíti azt, ha horvát föld felől bárki megközelíti a szigetet. Harminc liberlandi telepest emiatt kitoloncoltak Horvátországból, ügyük felsőbb bíróságok elé lett terjesztve. Vít Jedlička utalt a montevideói egyezményre, mely szerint egy állam létrejöttének nem feltétele az, hogy azt elismerje egy másik állam.

Liberland nem lenne az EU vagy a NATO tagja, de az ENSZ megfigyelő tagja igen.