Hát, akkor lássuk, mik is voltak azok a rettenetes emberteleneségek, amiket ennek a szegény gyilkosnak el kellett viselnie.
A börtönben három cellát használhat,
futópadot, szobabiciklit, számítógépes játékokat kap, újságokat, magazinokat, könyveket olvashat.
Látogatókat fogadhat, és a külvilággal is tarthat kapcsolatot. Utóbbi alól csak az olyan szélsőségesek a kivételek, akiket Breivik - úgymond - "ártalmas ideológiája cselekvésre ösztönözhetne". A tömeggyilkos ráadásul még a börtönben sem él teljes elszigeteltségben: karácsonykor például
részt vehetett mézeskalácssütő versenyen.
Mindezek ellenére Breivik bírósági meghallgatásán "állati bánásmódról" beszélt. Egyebek közt attól szenvedett, hogy nem kap megfelelő minőségű ételt, és "elviselhetetlennek” nevezte azt is, hogy
gyakran hideg a kávéja,
és, hogy műanyag evőeszközökkel kényszerül étkezni.
A bíróság ítéletében megállapította, hogy a tömeggyilkos „emberi jogai” sérültek a börtönben. Az ítélet indoklásában kiemelték az elítélt elszigetelését, és azt, hogy"
a hatóságok nem szenteltek kellő figyelmet "a mentális egészségének”.
Az, hogy Anders Breivik még elmebeteg tömeggyilkosnak is ócska, hogy luxuskörülmények közt rinyáló, nyomorult kis gyíkként saját beteg eszméinek mártírjaként is megbukott – nos, az egyedül az ő dolga. De, ahogy ezeknek sirámoknak egy bíróság helyt ad, az valami hihetetlenül, fájóan éles kórképe annak az elcseszett világnak, amiben élünk. Ahol a hatóságoknak egy olyan szétrohadt lelkű szörnyeteg „mentális egészségére” kellene ügyelnie, aki 77 (hetvenhét), javarészt tizenéves gyerekembert mészárolt le, egyenként kivégezve őket, órákon át vadászva a szerencsétlenekre.
Egyébként, mielőtt kioktatnának: értem, hogy milyen alapon született ez az ítélet. Helen Andenaas Sekulic bírónő világosan el is magyarázta az indoklásban:
"Demokratikus államban az embertelen és megalázó bánásmód tilalma alapvető érték. Ez mindenkire vonatkozik, terroristára és gyilkosra egyaránt”
Ez sajnos így is van. És
éppen a rohadt nagy baj napjaink
„demokratikus államaival”
Mert ez nem egy hasra ütésre, vagy átmeneti elmezevar folyamányaként hozott döntés volt – hanem egy, mára a nyugati világban egyeduralkodóvá vált dogma logikus folyamánya. Amely szerint mi, emberek, kivétel nélkül egyenlőnek születünk, és egész életünkben azok is maradunk. A gondolat első felével – legalábbis, ami az alapvető emberi jogokat illeti – nincs is gond. Senki nem tehet arról, hogy feketének, homoszexuálisnak, metodistának, vagy kék szeműnek születik, így ebből semmilyen előjoga, vagy hátránya nem származhat. Az viszont már egyedül a mi döntésünk, hogy mocskos, kegyetlen állatokká válunk-e életünk folyamán. Amikor Anders Breivik azon a bizonyos öt évvel ezelőtti nyáron Utoya szigetén hetvenhétszer húzta meg a ravaszt, akkor hetvenhétszer hozott döntést. Mégpedig azt, hogy
a jövőben nem szeretne az emberi lények közé tartozni.
Hogy ez nem került az életébe, hogy nem egy sötét tömlöcben tartják fél méteres láncra verve, hogy nem zárták kalodába, – nos, azt hívjuk civilizációnak. Hogy a való világ helyett számítógépes játékokban lövöldözhet, hogy futógépen kocoghat, mézeskalácsot sütögethet, és a bíróság szerint még ez is „embertelen bánásmód” - nos, ez meg a civilizáció kudarca. Mert az a fals, stréber könyörületesség, amely a legembertelenebb gonosztevővel szemben is a lehető legemberségesebb akar lenni, az rohadtul nem humánum, nem erkölcsi fölény, nem keresztényi megbocsátás – hanem barbarizmus. A mesékben nem csak a jók nyerik el méltó jutalmukat, de a rosszak is méltó büntetésüket. Ahol nem így történik, az rémmese – akkor is, ha Disney logóval akarják eladni...