Kivégeztek Iránban egy gyilkossággal vádolt ellenzékit

Kivégeztek Iránban egy gyilkossággal vádolt ellenzékit

Kivégezték Iránban a birkózó világbajnok Navíd Afkarit azt követően, hogy a bíróság bűnösnek találta egy biztonsági őr meggyilkolásában a két évvel ezelőtti kormányellenes tüntetések során - közölte szombaton az iráni állami média.

Kázim Muszavi, a dél-iráni Fársz tartomány bíróságának elnöke szerint az ítéletet reggel hajtották végre a tartomány fővárosában, Sirázban, ahol 2018-ban az ítélet szerint egy demonstráció során Afkari leszúrta egy vízszolgáltató vállalat dolgozóját.

Afkari beismerő vallomását az iráni állami média a múlt héten közvetítette, elemzők szerint azonban a felvétel nagyon hasonlított több száz másik vallomásra, amelyeket az elmúlt tíz évben a hatóságok vélhetően kényszerrel csikartak ki.

A sportoló ügye nemzetközi visszhangot keltett, egyebek közt Donald Trump amerikai elnök is kegyelmet kért a 27 éves férfi számára. Az Afkari érdekében indult online kampány nyomán ismét felerősödtek a halálbüntetés eltörlését követelő hangok Iránban. Az ügyben felszólalt a jelenleg börtönben lévő, és az ott uralkodó rossz körülmények miatt csaknem egy hónapja éhségsztrájkoló Naszrin Szotudeh, Szaharov-díjas emberi jogi ügyvéd is, támogatásáról biztosítva Afkarit.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke, Thomas Bach megdöbbenésének adott hangot, elmondása szerint a szervezetet sokkolta a birkózó kivégzése. Jelezte: nagyon szomorú, hogy a kegyelemre vonatkozó nemzetközi törekvések nem érték el a céljukat "Gondolataink Navíd Afkari családjával és barátaival vannak" - írta a NOB elnöke.

Egy sportolók érdekeit képviselő nemzetközi szervezet, a Játékosok Világszövetsége (WPA) korábban azt javasolta, hogy Iránt zárják ki a sport világából, amennyiben végrehajtják a Navíd Afkari elleni halálos ítéletet.

(MTI)