Ismerik azt az ígéretet, hogy majd jövőre? – na, akkor fog majd beindulni az építőipar

Jövőre indulhat növekedésnek az építőipar szakértők szerint, akik kiemelték, a fordulatot jelzi az épületek építésére kötött új szerződések volumenének júliusi 88 százalékos növekedése is.

meth Dávid, a K&H Bank vezető elemzője csütörtökön az MTI-nek elmondta, nem lepődött meg az építőipar termelésének júliusi 17,6 százalékos csökkenésén, ami várható volt az uniós támogatású fejlesztések befejeződése miatt is. Kiemelte, az épületeket illetően tavaly szeptember óta nőtt az állomány, és dinamikusan, 88 százalékkal bővült az új szerződések száma.

Úgy vélte, az év végén, jövő év elején fordulhat pozitív tartományba az építőipar teljesítménye, idén még azonban kétszámjegyű, 14-15 százalékos visszaesést vár a szakértő. A jövő évi, akár kétszámjegyű növekedést Németh Dávid szerint támogatja az új uniós kifizetések beindulása, az idei alacsony bázis, a kormányzati intézkedések (csok, áfacsökkentés), az elmaradt építkezések és az alacsony kamatkörnyezet is - vélekedett.

A szakértő szerint a részletes adatokból az is látható, hogy a lakásépítésekre, irodaház-kapacitások növelésére van igény a piacon. A szerződésállomány növekedésének megindulása után körülbelül 9 hónappal már a termelésben is látszik a növekedés - tette hozzá. A másik alágazatban, az egyéb építményeknél azonban továbbra is jelentősek a mínuszok, itt 2014. októbere óta negatív tartományban van a szerződésállomány. Fordulat akkor várható, ha elkezdődnek az uniós beruházásokra vonatkozó szerződéskötések - mutatott rá a K&H vezető elemzője.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője kommentárjában úgy vélte, az ágazat összteljesítménye még negatív, de láthatóak a fordulatra utaló jelek. A következő időszakban előbb ledolgozhatja a hátrányát az ágazat, majd növekedésnek indulhat – vélekedett. Folytatódik ugyanis az előző hónapokban látható kettős trend: az építőipar két fontos alágazata közül az egyéb építmények építése egyre kisebb mértékben húzza vissza a szektort, az épületépítéseknél azonban pozitívak a mutatók.

Kedvező jel, hogy az épületépítésekre vonatkozó hó végi szerződésállomány is március óta minden hónapban 50-60 százalékkal nőtt - fejtette ki. Balogh László utalt a korábban megjelent lakásépítési adatokra is, amelyek szerint több mint 13 ezer lakásépítési engedélyt adtak ki, ami 237 százalékos növekedésnek felel meg az előző év azonos időszakához viszonyítva. A szakember szerint a tempósabb építőipari növekedés a következő évben várható, mert az idén elindított lakás- és épületfejlesztések leginkább 2017-ben vagy azt követően lesznek láthatóak az építőipari adatokban. Az ingatlan.com előrejelzése szerint a mostani kilátások alapján országszerte 15-20 ezer új építésű lakás átadására lehet számítani a következő másfél évben.