Kiengedték Bolsonarot a floridai kórházból

Kiengedték Bolsonarot a floridai kórházból

Jair Bolsonaro volt brazil elnök rövid bent tartózkodás után elhagyta a kórházat Floridában – derül ki a politikus helyi idő szerint hétfő esti Twitter-üzenetéből.

Nem sokkal az után, hogy Bolsonaro hívei Brazíliában lerohanták a legfontosabb középületeket, a volt elnök a floridai Orlandóban kórházba került. A politikus hivatali idejének lejárta előtt két nappal családjával együtt az Egyesült Államokba repült, azóta Floridában tartózkodik, írja az MTI.

Hétfőn felesége, Michelle Bolsonaro az Instagramon közölte, hogy férje kórházba került bélrendszeri panaszok miatt, amelyek összefüggésben állnak a 2018-as választási kampánya során elszenvedett szúrt sebével.

Brazíliai kezelőorvosa, António Luiz Macedo szerint Bolsonarónak bélrendszeri elzáródása lehet, de valószínűtlen, hogy műtétre lenne szüksége.

Bolsonaro eddig hat műtéten esett át, négy ezek közül közvetlen összefüggésben volt az ellene öt évvel ezelőtt elkövetett támadással.

A korábbi jobboldali brazil elnök több száz híve vasárnap megrohamozták az elnöki palotát, a kongresszus és a legfelsőbb bíróság székházát. A rendvédelmi erőknek közel négy órára volt szükségük, hogy visszaszorítsák és eltávolítsák a rendbontókat.

Mint megírtuk, hétfőn Bolsonaro 1200 hívét vették őrizetbe, akik a főváros szívében sátoroztak, és az ideiglenes tábort felszámolták. A több mint két hónapja Brazíliában táborozó tüntetők katonai beavatkozást követeltek a megválasztott baloldali Luiz Inácio Lula da Silva elnök hatalomra kerülésének megakadályozása érdekében.