Jakab Péter: Az összefogás nem két ember, hanem hat párt, és a mögöttük álló szavazók közös kormányzását jelenti

Jakab Péter: Az összefogás nem két ember, hanem hat párt, és a mögöttük álló szavazók közös kormányzását jelenti

"A 2018-as pártok vezetői elkövettek egy súlyos hibát. Nem tudták legyőzni a saját egójukat, ezért nem tudták legyőzni a Fideszt sem. Azért szerveztük meg az előválasztást, hogy ezt a hibát soha többé ne kövessük el: döntsön a nép, ki legyen Orbán kihívója, a többiek pedig vegyék ezt tudomásul, és lépjenek egyet hátra. Én is ezt tettem, amikor azt mondták a választók, nem juttatnak tovább az előválasztás második fordulójába. Nem kértem, hogy írjuk át a szabályt, hogy még a negyedik is tovább mehessen"

- írja friss bejegyzésében a Jobbik vezetője Facebook oldalán.

A magyar néppárt elnöke úgy véli,

ő legyőzte az egóját a nemzetért.

Kiszáll az előválasztásból a Civil Választási Bizottság, ha Karácsony és Márki-Zay együtt indulnak

Kizártnak tartom jogászként, hogy egymás mellett szerepeljenek a szavazólapon. Ez megcsúfolása a versenyszabályoknak! Így értékelte lapunknak Magyar György ügyvéd, a Civil Választási Bizottság elnöke, hogy Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter együtt és nem egymás ellen, illetve Dobrev Klára ellen indulnának miniszterelnök-jelöltként az előválasztás második fordulójában.

Jakab Péter posztjában közölte, szerinte a két miniszterelnök-jelölt kollégája most vesztésre áll.

"Nem a harmadikkal, hanem saját magával szemben. Ők úgy döntöttek, a célegyenesben írjuk át a szabályokat: hadd indulhassanak ők párban, mert mindketten nagyon szeretnének miniszterelnökök lenni. Ígérik, ha ők győznek, majd ketten eldöntik, ki legyen Orbán kihívója, mert ők ketten mindenről együtt fognak dönteni"

- fejtette ki álláspontját Karácsony és Márki-Zay közös megállapodásáról, miszerint a két miniszterelnök-jelölt közösen vágna neki az előválasztás második fordulójának.

Horn Gábor Karácsony és Márki-Zay közös indulásáról: nem gondolom, hogy ezt komolyan gondolják

Ahogy arról az Alfahírnek Magyar György, a Civil Választási Bizottság elnöke beszélt, csak akkor valósulhat meg Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter közös indulása, ha a civilek kilépnek az előválasztás mögül. Ennek fényében kíváncsiak voltunk arra, hogy akkor vajon mi motiválta a tegnapi bejelentésre a két politikust.

A Jobbik elnöke kiemelte:

"Azt hiszem, itt kell, hogy bekapcsoljon a vészvillogó. Az összefogás ugyanis nem két ember, hanem hat párt, és a mögöttük álló szavazók közös kormányzását jelenti. Az előválasztás pedig azt, hogy a választók döntik el, ki legyen az az EGY, aki kihívhatja Orbánt. Így indultunk neki, és így is fogjuk az előválasztást végigvinni."

"A választók akaratától nem félni kell, hanem elfogadni. A szabályokat nem átírni kell, hanem betartani" - zárta sorait.

Mint megírtuk, a mai nap folyamán, kedden derülhet ki, hogy miként szerepel majd Karácsony és Márki-Zay neve a szavazólapokon. A Civil Választási Bizottság (CVB) elnöke, Magyar György ügyvéd lapunknak azt nyilatkozta, hogy  kizártnak tartja jogászként, hogy egymás mellett szerepeljenek a szavazólapon, úgy véli, az a versenyszabályok megcsúfolása lenne.

Kedden derülhet ki, hogy Karácsony és Márki-Zay neve a szavazólapokon miként szerepel majd

A Hvg.hu úgy tudja, az Országos Előválasztási Bizottság (OEVB) kedden dönthet arról, hogy pontosan kiknek a neve és milyen formában szerepeljen a szavazólapon az ellenzéki előválasztás második fordulójában, ugyanis a szavazólapokat a nyomdának még a mai napon el kell küldeni.