Jobbik: családellenes, hogy nincs Férfiak40 program

Az ellenzéki párt szerint a kormánypárt meg akarja takarítani a férfiak nyugdíját.

A férfiaknak nem jár negyven év munka után a nyugdíj

Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár keddi sajtótájékoztatóján az N1TV kérdésére azt mondta:"Ha a férfiaknak és a nőknek is bevezetnénk a nők 40-t, vagy akkor a férfiak 40-t, akkor az annyit jelentene, hogy jelentősen lecsökkentenénk a nyugdíjkorhatárt. Lehet ez a Jobbiknak a programja, én ezzel nem tudok egyetérteni, semmilyen módon nem megalapozott, és nem támogatható."

A jobbikos politikus úgy fogalmazott:

ha a Fidesz szerint nincs létjogosultsága a Férfiak40 programnak, akkor a Fidesz szerint nincs létjogosultságuk a nyugdíjas férfiaknak sem.

A férfiak háromötöde adót, járulékot fizet ugyan, de nyugdíjat már nem kap, mert előbb hal meg annál - tette hozzá.

Mint mondta, ha a kormánypárt meg akarja takarítani ezen férfiak nyugdíját, akkor „ki kell jelenteni, hogy a Fidesz koalíciós partnere maga a halál”, és egyszerre veszi el a pénzt és az életet „azoktól, akiket halálra dolgoztatnak, halálukig adóztatnak”.

Jakab Péter szerint a Férfiak40 program bevezetése évi 150-160 milliárd forintnyi költséggel járna, miközben - mint mondta - egyes források szerint csak a túlárazott közbeszerzésekre ennek az összegnek a duplája megy el.

Egy hete jelentette be a Jobbik alelnöke, Stummer János: az ellenzéki párt országos akciót indított annak érdekében, hogy negyven ledolgozott év után a férfiak is nyugdíjba mehessenek. Arra kérik az érintetteket, hogy postai vagy elektronikus levélben írják meg (40ev40erv@jobbik.hu) személyes történetüket, benne azt, miért támogatják a kezdeményezést, valamint hogy milyen munkakörülmények között dolgoztak le négy évtizedet és az milyen hatással volt egészségükre.

40 év, 40 érv címmel indít kampányt a Jobbik a férfiak nyugdíjba vonulását segítendő

Országos akciót indított a Jobbik annak érdekében, hogy negyven ledolgozott év után a férfiak is nyugdíjba mehessenek - jelentette be csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Stummer János, a párt alelnöke.Arra kérik az érintetteket, hogy postai vagy elektronikus levélben írják meg személyes történetüket, benne azt, miért támogatják a kezdeményezést, valamint hogy milyen munkakörülmények között dolgoztak le négy évtizedet és az milyen hatással volt egészségükre - ismertette az ellenzéki politikus.